hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nyolc között a válogatott

2001. 09. 23.
A 28. női kosárlabda Európa-bajnokságon nem akármilyen teljesítményt nyújtott eddig a magyar válogatott. A franciaországi eseményre szerényebb tervekkel érkezett a Rátgéber László vezette női csapat. Mindenesetre az eddigi eredmények alapján sokan a továbbjutásban bíztak. A csapatnak sokkal simább útja lett volna, ha a litvánok ellen nem fáradnak el teljesen. Igaz, hogy az ellenfél, Litvánia, a négy évvel ezelőtti kontinensviadal győztese volt. 



Folytatás az elődöntőért Fotó: MTI

A lényeg, hogy öt ponton belül tudtak maradni, mert ezzel megmaradt a remény, hogy az utolsó csoportmérkőzésen – az utolsó helyezett görögökkel szemben – győzelem esetén a legjobb nyolc közé jussanak. A mérkőzésen sikerült a szurkolók kedvében járni. A görög csapat a kezdő kosarat leszámítva egyszer vezetett igazán, de elhúzni nem tudott. Rátgéber a már megszokott és igen erős kezdőcsapatot küldte a pályára: az Iványi, Seres, Csák, Béres és Károlyi ötöst. A kosárlabda-válogatott már teljesítette a kitűzött célját, bejutott az öreg kontinens legjobb nyolca közé. Igazán szép teljesítmény, ráadásként a magyarok csoportjában szinte átláthatatlan helyzetet hozott a példátlan körbeverési sorozat. Igaz, az EB nyitányaként a magyar hölgyek nem akármit vittek véghez, megverték az orosz válogatottat, a továbbjutás ekkor már kötelezővé is vált. Rátgéber öröme érthető, a mérkőzés után így nyilatkozott: "Európa legjobb nyolc csapata közé kerültünk, és azt hiszem, ez mindennél többet jelent. Alaposan felkészültünk erre a találkozóra. A görög csapat nagyon kemény ellenfél volt, de mi jól játszottunk. A Seres–Béres kettős nagyszerűen megoldotta a feladatát, Csák csodálatosan, Újvári pedig fantasztikusan játszott. Téved, aki azt hiszi, hogy bármelyik meccsünket is feladtuk volna, mindegyiken győzni akartunk." Remélhetőleg a következő akadályokat is sikerrel veszi a csapat. (mlg)

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!