hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Abszolút újonc a Formula 1-ben
Häkkinen szédül a boldogságtól

2000. 12. 16.
Kimi Räikkönen, a 21 éves finn autóversenyző megkapta a zöld jelzést a FIA-tól, és már semmi akadálya annak, hogy a 2001-es esztendőt a Sauber Formula–1-es csapatánál kezdje meg, a német Nick Heidfeld csapattársaként.

Räikkönen még csak huszonhárom autóversenyen indult, mióta két éve feljebb lépett a gokartozásból, így még Jenson Buttonnál is gyakorlatlanabbnak számít a Formula–1 előtt lefutott versenyek tekintetében, de érettségével, amit nemcsak a kormány mögött, hanem a boxban is villogtatott, meggyőzte a Saubert, és az lehetőséget adott neki a bizonyításra. A jerezi tesztelések alatt hibátlan teljesítménnyel futotta le a FIA által megkövetelt tesztmennyiséget, ami a nagy tekintély? testületet is meggyőzte. 

A finn nem rendelkezett semmilyen Formula–3-as vagy 3000-es tapasztalattal, hiszen már a Brit Formula Renault bajnokság idei megnyerése után lecsapott rá a Sauber.

Az elmúlt idény legjobb újoncának választott Jenson Button figyelmeztette Kimi Räikkönent, hogy készüljön fel arra, nagy sokk fogja érni, mikor 2001 márciusában rajthoz áll.

A Reutersnek adott nyilatkozatában Button elmondta, hogy Räikkönen hirtelen mindenkit maga előtt fog látni, mikor első időmérő edzésére kimegy. Button azért hozzátette, hogy Räikkönent nagyon jó versenyzőnek tartja, de kérdés, milyen hamar tud alkalmazkodni a versenyekhez. 

"Kimi teljesítményét és képességeit is elfogadta a FIA, így joggal lehet csapatunk tagja – mondta a csapatfőnök Peter Sauber. – Kimi teljesítménye nagyon meggyőző volt a Formula Renault szériában, így felkeltette érdeklődésünket. Úgy érzem, nem lesz túl nehéz számára a Formula–1-ben való versenyzés, hisz jó pilóta." 

Räikkönen a hatodik legjobb időt autózta a keddi tesztnapon Jerezben. "Nagyon nagy lehetőség ez számomra – mondta Räikkönen. – Nagyon élveztem a teszteket már az év elején is, de ez a jerezi felkészülés nagyon jó volt számomra. Minden a legnagyobb rendben ment a három nap alatt. Nagyon sokat tanultam, többet, mint eddig valaha. Egy kicsit még gyengének érzem magam, de mindent megteszek annak érdekében, hogy megerősödjek."

Räikkönen Häkkinen és Salo után a harmadik finn pilóta a Formula–1 mezőnyében.

Apropó, Häkkinen! A kétszeres világbajnok pilóta családja a múlt hét óta eggyel több tagot számlál: felesége, Erja hétfőn egészséges fiúgyermeknek adott életet. 

"Nagyon izgalmas pillanatokat éltem át. Szédülök a boldogságtól" – nyilatkozott a boldog apa.

A négykilós kisfiú – akinek keresztnevét nem hozták nyilvánosságra – a Häkkinen házaspár első gyermeke.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!