hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Dortmundi döbbenet

1999. 10. 22.
Nagy meglepetéseket hozott a Bajnokok Ligája (BL) negyedik fordulója. A Borussia Dortmund hazai pályán 3–0-ás vereséget szenvedett a norvég Rosenborgtól, a Manchester United kikapott Marseille-ben, míg az osztrák SK Sturm megszerezte első BL-győzelmét, igaz, csak egy Croatia-öngól segítségével.



A Lazio öröme    Fotó: MTI

A Dortmund már baljós előjelekkel készülhetett a keddi mérkőzésre. A BVB edzésén
ugyanis kishíján verekedés tört ki. A dortmundiak épp egymás között kétkapura játszottak,
amikor Kapetanovic buktatta a gólhelyzetben lévő Ikpebát. Az AS Monacótól 15 millió
márkáért szerződtetett nigériai labdarúgót hárman fogták le, mert neki akart
rontani Kapetanovicnak. A nigériai játékos mellesleg nehezen viseli a mellőzést, a
sajtóban több alkalommal is kifejezte elégedetlenségét. Ettől függetlenül Michael
Skibbe, a Dortmund trénere nem büntetett meg senkit.

A Rosenborg annál inkább, a skandinávok teljesen megérdemelt győzelmet arattak, attól
függetlenül, hogy a Dortmund tíz emberrel fejezte be a találkozót, mert Lars Rickent
Lopez Nieto játékvezető kiállította. A norvégok hatalmas lépést tettek a továbbjutás
felé.

Hullámvölgyben van a Manchester United is. A vörös ördögök a bajnokságban 5–0 arányban
kaptak ki a Chelsea-től, a Liga-kupában pedig az Aston Villától elszenvedett 3–0-ás
vereség után estek ki.

Kedden 59 ezer néző részvételével az Olympique de Marseille múlta felül a Bajnokok
Ligája címvédőjét. A rossz minőség? talajon lejátszott, durva mérkőzésen a
franciák a hatvankilencedik percben szerzett Gallas-góllal nyertek, majd kibekkelték a
mérkőzésből hátralévő húsz percet, így átvették a csoportelsőséget a MU-tól.

Gólgazdag találkozót hozott a Highburyben megrendezett Arsenal–Barcelona mérkőzés.
A 2–4-es Barca siker a katalánok továbbjutását sejteti, akik az idei BL-kiírás
egyik nagy esélyesei lehetnek. Az Arsenal csapatában gólt szerzett a holland sztár
Marc Overmars is, aki távozását fontolgatja: "Azért jöttem Angliába, hogy kupát
és bajnokságot nyerjek. Ezt a tervemet hamarabb teljesítettem, mint ahogy arra számítottam.
Most arról álmodom, hogy egy komoly címet nyerjek a holland válogatottal, és Bajnokok
Ligáját egy másik bajnokságban szereplő csapattal" – nyilatkozta a 26 éves középpályás.

Végül pedig egy magyar vonatkozású osztrák sikerről.

A jelentések szerint csapata egyik legjobbja volt Korsós György, aki az SK Sturm középpályáján
szorgoskodott. A graziak Mujcsin öngóljával legyőzték a horvát Croatiát, amely
ugyan végigerőlködte a második félidőt, de kiegyenlíteni nem tudott. A Sturm ezzel
megszerezte Ausztria első BL-győzelmét. A csoportból valószínűleg a Marseille és a
Manchester jut tovább.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!