hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Häkkinen elfékezte magát

1999. 09. 18.
Heinz-Harald Frentzen nyerte a 150. alkalommal megrendezett Monzai Forma–1-es Nagydíjat. A német pilóta ezzel tíz pontra megközelítette a listavezető párost, Eddie Irvine-t (Ferrari) és Mika Häkkinent (McLaren–Mercedes).



Häkkinen: "Nem sírtam"    Fotó: MTI

"Nagyon örülök a győzelemnek. Szerencsém volt, hiszen Häkkinen abszolút vezető
pozícióból esett ki. Alig hittem el, hogy Mika megperdült. Nem tudom, mi történhetett
vele, talán nem összpontosított eléggé."

A futam döntő pillanataként a 30. körben a vezető pozícióban lévő Häkkinen elfékezte
magát, és kiesett. Majd mérgében kihajította a kormányt kocsijából, földhöz vágta
kesztyűjét, végigvonult az ünneplő olasz tömeg előtt, félrevonult, letérdelt és
pályafutása során először elkezdett sírni (lásd a képen).

"Egyedül én vagyok a hibás! A kocsinak semmi baja sem volt, én rontottam. Egyszerűen
nem tudok mit mondani. Ennyi a történet" – nyilatkozta a finn, aki bukásával életben
tartotta a Stewarthoz távozó Irvine világbajnoki reményeit.

"Häkkinen már kétszer hibázott nagyot az idény során. Ha mesterhármast érne el,
az nagyszer? lenne" – hangzott Irvine inkább sportszerűtlen, mintsem őszinte
vallomása.

Az idei versenynaptárból már csak három futam van hátra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!