hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fókuszban a Ford

1998. 11. 28.
A Ford bemutatta a jövő évi rali-világbajnokságon szereplő új pilótáit és az Escortot 30 év után felváltó új raliautóját, a Ford Focust.

A jövő évben a korábbi világbajnokon, a Subarutól elcsábított brit Colin
McRae-n kívül a svéd Thomas Radström és a francia Simon Jean-Joseph kerül be a Ford
gyári csapatába, míg a norvég Peter Solberg a Ford juniorcsapatában szerepel majd a régi
Escort volánja mögött.

A Ford tervei szerint Radström a rali-vb kilenc murvás talajú pályáján fog
versenyezni, míg a francia Jean-Joseph a négy aszfaltos pályán áll rajthoz. "Remélem,
az új Focusszal Ari Vatanen 1981-es sikere után ismét megnyerjük a világbajnokságot.
Colin McRae érkezésével a világ leggyorsabb pilótája került hozzánk, célunk egyértelműen
az, hogy a világ leggyorsabb autóját biztosítsuk számára" – nyilatkozta Martin
Whitaker, a Ford európai sportigazgatója.

A Focust a tervezők 317 nap alatt építették meg, az új típus tesztjei már négy
hete, ralikörülmények között folynak. Colin McRae a jövő hónap elején kezdi meg
az ismerkedést új autójával. "Az egyetlen problémát az jelentheti, hogy nagyon korán,
már január 17-én elkezdődik a következő világbajnoki sorozat, és mivel az első négy
futam szélsőségesen különböző stílusú pályákon zajlik majd, nehéz lesz tovább
fejleszteni a Focust" – mondta Whitaker. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!