"Jól játszottunk, ám rengeteg helyzetet hagytunk ki, ami komoly probléma" –
mondta Otthmar Hitzfield, a német tréner, aki már a Borussia Dortmunddal megnyerte ezt
a sorozatot. "Még nincs itt a végzet, habár csoportelsőségre szinte már nincs
esélyünk" – tette hozzá.
A vendég vörösök nem voltak ennyire szomorúak, igaz, hogy még nem nyertek, de még
nem is vesztettek a Bajnokok Ligája idei sorozatában.
"A csapat jó volt. Miután bekaptuk az első gólt, elkezdtünk támadni, nagyszerűen
játszottunk a második félidő elején. Nem hibáztatom kapusunkat, Schmei-chelt.
Nagyszerűen védett, még akkor is, hogyha hibázott a második gólnál" –
nyilatkozta Alex Ferguson, az MU skót menedzsere.
A játéknap másik slágermeccse az Ajax Amszterdam–FC Porto összecsapás volt. Ezt a
meccset végül a hollandok nyerték, igaz, a 2–1 simább is lehetett volna, ha a
védelem kicsit összeszedettebb. Ám az Ajax nemcsak az eredményben volt különb
ellenfelénél, hanem kulturáltságában is. A portugálok ugyanis 0–0-ás állásnál
minden eszközt bevetettek az idő elhúzása érdekében. Eredménytelenül. "Lesz ez
még jobb is. Ebből a vereségből pedig nem fogunk drámát csinálni. Sok meccs van
még hátra, a helyzet még változhat" – vélekedett Fernando Santos, a Porto
edzője. Ajaxos kollégája, a dán Morten Olsen meglehetősen boldog volt:
"Szemmel láthatóan viszszatért az önbizalmunk, és jó kis meccset játszottunk"
– örvendezett a dán szakvezető, akit az utóbbi időben sokat kritizált a helyi
sajtó.
Végül pedig röviden a többi érdekes meccsről. A két olasz, a Juventus és az
Internazionale továbbra is mélyponton volt, mivelhogy a csapat gerince még nincs nagy
formában. A Juve ikszelt a Rosenborg ellen, az Inter szerencsés győzelmet aratott az
osztrák Sturm Graz ellen. A forduló meglepetése a Szpartak Moszkva volt, az oroszok
2–1-re legyőzték a címvédő spanyol Real Madridot. A másik két spanyol közül a
Barcelona győzött a Bröndby ellen, míg az Athletic Bilbao ikszelt a Galatasaray
ellenében.