Fotók: a szerző
Bár néhány kiválasztott arc már hónapok óta ismerős volt, megkeresésük előtt
mégis erős kételyek merültek fel bennem, vajon szóra lehet-e bírni a város két
lábon járó hirdetőtábláit. Hiszen nem kétséges, hogy ezzel a munkával senki sem
a gyermekkori álmát valósította meg. Úgy gondoltam, hogy az epés
megjegyzéseiknek bátran hangot adó járókelők között egyikük sem beszél szívesen
önmagáról, arról, hogy miként választotta e – sokak által igencsak megalázónak
vélt – pénzkereseti lehetőséget. Ám meglepetésemre mindez nem így történt. Volt
ugyan, aki türelmesen végighallgatva csupán annyit mondott: sajnálom,
munkaidőben nem adok interjút; és olyan táblahordóval is találkoztam, aki már
tekintetével jelezte, hogy kizárt a kettőnk közötti szóváltás, a nagyobb részük
meglepően nyitott és közlékeny volt. Általában nem hagytuk el a kijelölt
munkaterületet, de volt, aki úgy gondolta, hogy a beszélgetésnek meg kell adni a
módját. Egyikük az Újpest Központ aluljárójában található – általa láthatóan nem
először látogatott – kocsmát tartotta a legalkalmasabbnak.
Hatalmas kudarc
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »