hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lép-re csalt postások
Belföldről borítékolt halál

2001. 11. 04.
Az Amerikai Egyesült Államokban egyre több helyen jelentkező lépfenefertőzések mögött a hatóságok legújabb információi szerint mégsem Oszama bin Laden szervezete, hanem amerikai szélsőséges csoportok állnak. Időközben a hétvégén eltemették az anthraxfertőzés első áldozatait, az ötvenöt éves Thomas Morrist és a negyvenhét éves Joseph Curseent. 



Katonákat fertőtlenítenek Washingtonban. Éles bevetés Fotó: Reuters

Újabb és újabb helyeken találnak lépfene-baktériumokat az Egyesült Államokban. Az eleinte elsősorban a média intézményeihez címzett levelek anthraxspórái most már postai alkalmazottakat fertőznek meg, sőt egyre több kormányhivatalban is felbukkannak. 

Vasárnap anthraxot találtak az Igazságügyi Minisztérium postai részlegében – ahol többek között a John Ashcroft legfőbb ügyészhez érkező leveleket is kezelik. Jóllehet a létesítmény nem a minisztérium épületében, hanem a marylandi Landoverben található, az eset miatt az Igazságügyi Minisztérium földszintjén levő postai részleget is lezárták. Kapuzárásra kényszerült a Legfelsőbb Bíróság épülete is, ami miatt hétfőn a bírák – az épület fennállása óta első ízben – másutt voltak kénytelenek összeülni. Lépfene-baktériumot találtak a külügyminisztérium épületében – jóllehet ennek mennyisége hivatalos források szerint "nagyon-nagyon csekély" – és a perui amerikai nagykövetségen is. 

A még mindig zárva tartó szenátusi épület ügyében a környezetvédelmi iroda hétfőn azt javasolta, hogy az anthraxspórák elpusztítása végett a következő két hét során klórdioxiddal kezeljék az épületet. 

Anthraxpozitívnak bizonyult az Amerika Hangjának és a Food and Drug Administrationnek otthont adó washingtoni Cohen épület is. 

Hétfőn este New York polgármestere, Rudy Giuliani sajtókonferencián bejelentette: nagy valószínűséggel megfertőződött egy hatvanegy éves kórházi alkalmazott, akinek az "állapota nagyon-nagyon súlyos", jelenleg is lélegeztetőgépen tartják. 

Egy vasárnapi hír szerint most első ízben betegedett meg olyan személy is, aki nem a fent említett hivatalok egyikében dolgozott. A fertőzött személy annak a hamiltoni postai feldolgozóközpontnak a közelében lakik, amelynek egyik alkalmazottja szintén belélegezte a mérges spórát. Vele tizenháromra emelkedett a megbetegedések száma. 

Lépfene-baktériumot találtak Manhattan legnagyobb postai intézményében is, amelynek egyik alkalmazottja, Laura Jones október 10-én vesztette életét. Akkor mindenki természetes eredetűnek vélte a hölgy halálát, a hatóságok azonban most azt vizsgálják, hogy vajon az ő halálát is a lépfene okozta-e.

Időközben egy New York-i postai szakszervezet ügyvédje az ország legfelsőbb postai vezetésének beperelésével fenyegetőzik, amennyiben nem rendelik el a manhattani postai létesítmény bezárását. Floridai postai dolgozók szintén pert indítottak az amerikai postaszolgálat ellen, az összes alkalmazott vizsgálatát követelve. Anthraxvizsgálatot eddig több tízezer emberen végeztek el, s a postai szolgálat hétfőn bejelentette: harminc postai létesítményt vizsgálnak át New Yorkban, New Jerseyben, Pennsylvaniában és Delaware-ben. A környezetvédelmi vizsgálat további kétszáz létesítményre terjedhet ki. Ezenkívül 40 millió dollárért szándékoznak a postai küldemények fertőtlenítésére szolgáló, elektronsugarakat kibocsátó készülékeket vásárolni. 

Washingtoni egészségügyi szervek a kezdetben használt Cipro mellett a doxycycline nev? antibiotikumot is elkezdték alkalmazni a lépfene kezelésére. Erre állítólag azért volt szükség, hogy nagyobb legyen az egyensúly a gyógyszerek felhasználásában – ha valaki ugyanis hosszabb ideig ugyanazt a gyógyszert szedi, a szervezete egy idő után ellenálló lesz az antibiotikummal szemben. A doxycycline mellett szól az az érv is, hogy lényegesen olcsóbb a Ciprónál, és nagyobb készletek állnak rendelkezésre belőle.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!