A vadászat az ember legrégibb elfoglaltságai közé tartozik. A legrégibb időktől
kezdve űzte ugyanis a vadat, hol élelem, hol pedig kedvtelés okán. Semmihez sem hasonlítható
a vad üldözése, elejtése által kiváltott izgalom – mondják a szakemberek. Ezért,
ha véletlenszerűen találkoznak egy vaddal, azonnal a zsákmányszerzés ösztöne ébredezik
bennük. Az emberiség különböző társadalmaiban hol létfenntartásnak, hol privilégiumnak
számított a vad elejtése. Mindnyájan emlékszünk gyermekkorunk meséjére, Robin Hood
legendás alakjára, aki egyszer? vadászként vált legendás mesefigurává.
Magyarországon a rendszerváltásig bizalmi sport volt a vadászat, nagyon szűk körhöz
tartozó személyek művelhették csak. A mai társadalmi viszonyok közt csupán pénz kérdése,
hogy ki válik vadásszá. Békés megyében fél millió hektáron gazdálkodnak vadásztársaságok,
mintegy 2500 fős tagsággal. Dél-Alföldön több kiterjedt erdő található, ahol már
ükapáink idejében is folyt az orvvadászat. Ilyen település például a Körös mentén
fekvő Doboz község. A faluban a századforduló táján már ez a mondás járta az erdőkerülők
között: "Vigyázzunk, mert még a kapanyél is elsülhet." Természetesen nem a csodákra
vonatkozott a megállapítás, hanem a minden hájjal megkent orvvadászokra, akik a sétapálcától
a kapanyélig mindenből fegyvert kovácsoltak.
A Doboz környéki erdők dámvadállománya napjainkban is igen jelentős. Ma is itt üldözi
a vadat a környező település számos bátor legénye. A középkorú Béla 1961-ben,
fiatal suttyóként hurkolással kezdte el "nemes hivatását". Az eljárás lényege
igen egyszer?: drótból hurkot kell csinálni, kikötni a vadcsapás mellé egy fához,
a vad észrevétlenül belesétál, majd megfeszíti, és így megfojtja önmagát. A módszer
titka az alapos terepismeret, hátránya, hogy túl feltűnő vidéken a sok egészségügyi
erdei séta. Akkoriban fegyverhez hozzájutni szinte lehetetlen volt, mivel a törvény előtt
iszonyú súllyal esett latba az illegális fegyvertartás. Az elejtett vad is csak a vadász
családi asztalán jelenhetett meg, sógor, koma, jóbarát csak akkor kaphatott belőle,
ha tudta tartani a száját.
Az orvvadászok a 80-as években kezdtek fegyverbeszerzéssel foglalkozni: csehszlovák légpuskák
csempészése, átalakítása volt a legmenőbb üzletág. A 631-es Slaviába pótrugó
került, illetve Bécsből be lehetett szerezni a hegyes vég? légpuskalőszert. A fácánok
és a nyulak azonnal elérhető közelségbe kerültek. A vad életmódjából adódóan
az éjszakai vadászat kecsegtet mindig a legnagyobb sikerrel. Az elemlámpa fényétől
szinte dermedtté váló apróvad kitűnő célpont a "stüszivadászoknak". A fácán
tél elején nem szeret a földön ülni, szaknyelven szólva felgallyazik a fára. Az
alacsonyabb fák ágain gubbasztva még csúzlival is könnyen elérhető az orvvadászok
számára.
Béla később traktorosként folytatta a vadorzást, s a hagyományt a fiára is át
akarja örökíteni. A modern traktorok megjelenésével abszolút esélytelenné vált az
apróvadak helyzete. "Azokban a régi szép időkben – emlékszik vissza Béla – »egy-egy
éjszakai műszak« után rettegve várt haza az asszony. Két-három zsák fácán vagy
nyúl került haza, és ezt az asszonynak kellett feldolgoznia. Véleménye szerint »a
vadászok semmit nem tesznek a vadért, mert felneveli azt az erdő, meg az én kukoricásom«
– állítja Béla. – Legalább annyi közöm van hozzá, mint az uraknak."
A Békés Megyei Vadászszövetség helyettese, Nagy Sándor szerint – aki 38 éve
foglalkozik vadászattal – tavaly Békés megyében 200-250 millió forint kárt okoztak
az illegális vadorzók. A jelenlegi törvényi szabályozás szerint a vad az állam
tulajdona. A rendszerváltás után a vadásztársaságok választás elé kerültek. Vagy
fölvették a földtulajdonosokat társaságukba, vagy bérleti díjat fizetnek hektáronként.
Ez a megyében 20-100 forint között váltakozik hektáronként. A tagfelvétel igen
nehezen ment ezekben az elit társaságokban – vallja be a fővadász. A tagság nehezen
viselte el, hogy csak így egyszerűen bekerüljön valaki a kiváltságos körökbe. A
rendszerváltás előtt kettő évet kellett egy vadásznak hajtóként, társadalmi munkásként
ledolgoznia, mire vadásszá avatták. Akkor sem volt csekély összeg bekerülni, 50-től
100 ezer forintig terjedt az éves tagdíj. Mára ezt az összeget a jobb vadásztársaságoknál
félmillió körülire taksálják, persze ezt egy összegben értve.
A belépéssel magasabb erkölcsi normát várnak el az immár legális vadászoktól. A
lelkes vadászok mindent megtesznek, hogy a legszebb és legértékesebb nagyvadak a külföldi
bérlövészek puskáinak essenek áldozatul, így busás hasznot hajtanak a társaságuknak.
Egy hobbivadász életében ritka, hogy aranyérmes őzbakot lőjön, például ez egyszer
fordul elő az életben – elmélkedik a megye fővadásza. A vadorzók azonban nem kímélik
a vadat. A legfőbb gond az, hogy csak megsebzik – bár szinte mindig halálosan – a
nemes vadakat. Újabban íjjal gyilkolnak hangtalanul.
A sebzett vadat aztán nem merik üldözni, hiszen ahhoz komoly felkészültségre van szükség.
Évente 300-400 esetben történik feljelentés az orvvadászat miatt, és ezek fele szabálysértési
eljárásként végződik. Az ítéletek azonban a többi esetben rendkívül enyhék: három-négy
hónap felfüggesztett börtönbüntetés, és maximum 50 ezer forint pénzbírság volt a
legsúlyosabb büntetés, amit orvvadász kapott. Ez még a kilőtt vad eszmei értékét
sem fedezi.
A probléma már a bizonyítás során felmerül. Minden helyi vadász tudja, hogy a
faluban kik az igazi vadorzók, de hiába üldözik őket, mert a banda jól szervezett. A
falazó az erdő szélén figyel, míg a többi szorgalmasan dolgozik. Ha feltűnik a vadőr
és a rendőr, akkor mobiltelefonon jelzi a társaknak, hogy a békés erdei sétálást
puska nélkül folytassák. A fegyverek szinte mindig az erdőben vannak elrejtve. A vadásztársaságok
az utóbbi két évben szoros együttműködést alakítottak ki a helyi rendőrökkel,
együtt lépnek fel az orvvadászok ellen. Tavaly Gyularemetén sikerült egy félmillió
forintos kárt okozó orvvadász-teamet részben felszámolni.
A fővadász véleménye szerint azonban orvvadászok mindig voltak, vannak és lesznek. A
napvilágra került ügyekből meglepő, hogy az orvvadászat nem megélhetési bűnözés.
Olyan emberek művelik, akik nincsenek rászorulva. Az indíték – hogy miért csinálják
– szorosan összefügg az ember személyiségével. Külön figyelmet igényel az agárral
való vadászat újjáéledése. Az egykor a földesurak sportjaként ismert, kutyával történő
vadelejtés ma újra a felszínre került.
Megbízható források szerint az agártenyésztés megyei fellegvára Sarkad. Hosszas rábeszélés
után sikerült Z.-t szóra bírni, aki hosszú évek óta a magyar agár tenyésztésével
foglalkozik. A tenyésztő szerint akár 60 km/óra sebességre képesek kutyái. A szakkönyvekre
hivatkozva állítja: "A gepárd után a leggyorsabb állat az angol agár."
Bizalmasan hozzáteszi: az ő ebei magyar–angol keverékek. Esélye sincs a nyúlnak, de
az őz is hamar prédává válik. A vad ugyanis alapvetően rejtőzködő életformát
folytat, és csak az utolsó pillanatban menekül üldözői elől. Ha nem sikerül elsőre
elkapni, akkor sincs gond, ugyanis visszajön a megszokott élőhelyére, és napokon belül
újra potenciális zsákmánnyá válik.
Z. panaszkodik a mostanság észlelt "kaotikus" állapotokra, miszerint a vadőrök a
törvény ellenére lelövik a kutyákat futás közben. Őszintén nem érti a helyzetet,
pedig az agárnak létszükséglete a napi 10-20 kilométeres futás. "És mit tegyünk
– tárja szét kezét Z. –, néha versenyre kél a vaddal. Az agár soha nem tud veszíteni."
A fővadász furcsállja, hogy a rendszerváltás óta az éttermek étlapján tömegével
jelent meg az addig kuriózumnak számító vadételek széles választéka. A statisztikák
szerint ma a lakosság egy főre jutó vadhúsfogyasztása 8,6 dekagramm évente. A vadhús
egyébként is drága, kilogrammonkénti ára fajtától függően 800-1500 forint között
mozog. Az útszéli csárdákban azonban már 400-800 forintért lehet egy jó adag vadételhez
hozzájutni. A törvény szerint a vadhúst csak származási bizonylattal lehetne értékesíteni,
épp ezért jól ellenőrzöttek a legális vadpiacok. Az éttermekben kínált vadhúsmennyiség
elenyésző része származik csak ezekről az ellenőrzött piacokról.
Az orvvadászok ma már – Nagy Sándor tudomása szerint – konyhákra is termelnek,
negyedrész áron, körülbelül 300 forintért adják a hús kilóját feketén. A probléma
azonban közegészségügyi kérdéseket is felvet. Ki ellenőrzi ezeket a konyhákra
illegálisan került vadhúsokat? Ugyanis esetlegesen veszélyes betegségek kórokozói
is megtalálhatóak a vadhúsokban, ezeknek jeleit csak szakemberek ismerik fel az
elejtett állatokon.
Nagy fővadász úr szakmai múltja jelentős érv ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában,
hiszen vadásztatta ő már minden rendszer vezető funkcionáriusait – Hruscsov,
Brezsnyev, Kádár, Czinege szerepelt vadásztársai között. Ma leginkább a pénzvilág
vezetőinek rendeznek "nagyvadászatokat" (vérengzéseket – a szerző). A 90-es évek
végére csupán pénz kérdésévé vált a vadászat. Aki elég pénzzel rendelkezik, az
bármilyen állatot kilőhet, hisz az anyagi problémákkal küszködő társaságoknak létérdekükké
vált az anyagi bevételek biztosítása. Annak idején – emlékszik vissza a fővadász
– a pártkáderek megelégedtek 1600 darabos terítékkel, ma a 8000 darabos napi terítés
sem ritka. Ez azt jelenti, hogy a kedvtelésüket űző vadászok 8000 állatot ejtenek el
egyetlen vadászaton. Buliból.
1999. 12. 04. (III/48)
