Michael Wolff Fire and Fury – Inside the Trump White House (Tűz és düh – Trump Fehér Háza belülről) című könyve nem az első, amely Donald Trump ellen íródott, de az első, amelyik átlépte az egymilliós példányszámot, köszönhetően a már a kiadását megelőző sajtóviharnak. Első ránézésre nagyon meggyőző a munka, amit a szerző a mű megírásába fektetett. Mint Wolff írja, 2016 közepén kezdett interjúkat készíteni a Trump-kampány, majd pedig a választási győzelem után az új adminisztráció kulcsfiguráival, és közel másfél év alatt több mint 200 emberrel készített interjút, beleértve az elnököt, akivel összesen több mint három órát beszélt. Eközben folyamatos bejárása volt a Fehér Házba, amit személyesen Donald Trump biztosított a számára, mert megtetszett neki egy cikke, amit a kampányról írt. Wolff saját szavaival olyan volt, mint „légy a falon”, ami jelen esetben nem derogáló hasonlat, hanem a dokumentumfilmezésben használt fogalom, amikor a kamera a szereplők lehető legkisebb megzavarásával rögzíti az eseményeket. Általában ezt a „fly-on-the-wall” módszert tekintik a tényfeltárás leghitelesebb formájának. A szerző korábban portrékönyvet készített többek között Rupert Murdoch sajtómágnásról is, számos díjat is nyert. Minden adva volt tehát egy igazi bennfentes könyvhöz, ami a világ talán legvitatottabb emberét és környezetét ígérte bemutatni az olvasó számára, úgy, ahogyan az a médiából nem ismerhető meg.
Mindez, no meg néhány hangzatos részlet elegendő volt ahhoz, hogy a könyvet a sikerlisták első helyére emelje. A várakozás olyan nagy volt, hogy még egy azonos című második világháborús történelmi könyv is bestseller lett az online könyváruházakban, ami azért a témák és a könyvborítók különbözőségét tekintve nem kis figyelmetlenségre vall a reménybeli olvasók részéről. De hát, lássuk be, sokan vártak már egy olyan könyvet, ami végre jól odamond Trumpnak és csapatának. Ráadásul Wolff maga is azt mondta, hogy szerinte a könyve „végül elvezet majd Trump bukásához”. Ez utóbbit pedig a baloldali-liberális média gyakorlatilag a kampány kezdete óta ígéri. Igaz, a dátumokat mindig egy kicsit tovább tolták előre, mint a kezdő világvége-prédikátorok: előbb a republikánus jelöltségi versenyben várták, hogy Trump kihullik, majd biztosra vették, hogy leleplező videók, illetve az elnökjelölti viták kudarca miatt elvérzik még a választás előtt.
A választási eredményt sokan teljesen értetlenül fogadták. Nem először történt ilyen: Bernard Goldberg amerikai riporterlegenda írt a Bias című könyvében (ez magyarul is megjelent, Médiahazugságok címmel), amikor 1972-ben a CBS egyik sztárja elképedt Richard Nixon újraválasztásán, hiszen ő maga senkit sem ismert, aki rá szavazott volna. Nixon történetesen az amerikai történelem addigi legnagyobb választási győzelmét aratva 520:17 arányban diadalmaskodott demokrata ellenfele fölött. De a médiaelit a légkondicionált irodáiban ülve nem tudta elképzelni – ahogy 2016-ben sem –, hogy az emberek megválasztanak egy olyan jelöltet, akikről ŐK megírták, hogy teljes mértékben alkalmatlan az elnöki poszt betöltésére.
2018. 01.12. (XXII/2)
