hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vízumtilalom: Kinek üzent Trump?
Viharos reakciók az elnöki rendeletre

2017. 02. 02.
Donald Trump elnökségének eddigi legvita­tottabb döntése lett az az elnöki rendelet, amellyel hét, muzulmán többségű ország­ból három hónapra felfüggesztette a beutazást az Egyesült Államokba, valamint 120 napra leállította minden menekültügyi kérelem befogadását. Az amerikaiak abszolút többsége támogatja Trump intézkedését, míg az elit­média, a különféle hátterű civilszervezetek és a nemzetközi politikai közvélemény tiltako­zik ellene. A rendelet önmagában természe­tesen nem alkalmas a terrorveszély elhárí­tására, de mégis több, mint politikai marke­­tingeszköz egy kampányígéret kipipálására.

A drámai sajtóvisszhang és a tüntetések dühös jelszavai közepette érdemes néhány alapinformációt pontosítani. Az elnöki rendelet nem vonatkozik amerikai állampolgárokra, függetlenül attól, melyik országból akarnak beutazni. Igaz, a határvédelmi hatóságok kikérdezhetik az ilyen beutazókat, például ha valaki amerikai útlevéllel ingázik Líbia és az Egyesült Államok között, de erre eddig is megvolt a joguk. A nem amerikai állampolgárok azonban nem kaphatnak beutazási vízumot az érintett hét országból. A munkavállalási engedéllyel (zöld kártyával) rendelkező személyeknek előzetesen az amerikai konzulátuson kell jelentkezniük, ha ki vagy be akarnak lépni az Egyesült Államokba.

Egyes repülőtereken káosz alakult ki a beutazási korlátozások miatt, de Trump ezt egy Twitter-üzenetében nem a rendelet következményének, hanem a Delta Airlines légitársaság számítógépes rendszer­hibájának tulajdonította. Bár sokan muszlimellenes diszkriminációról beszélnek, a rendelkezés nem tesz semmilyen különbséget vallási alapon a beutazók között, és keresztény családokat is feltartóztattak a repülőtereken. A médiában többen összekeverték Trump kampánykijelentéseit és a tényleges rendeletet, ugyanis az elnök egyik, jelöltként el­mondott beszédében „muszlimokkal szembeni teljes beutazási tilalmat” ígért. Ettől még számos egyéni sérelmet okozott már eddig is a rendelkezés, például olyan  személyektől tagadták meg a repülőtéren családostól a beszállást, akik évekig tartó menekültügyi eljárás után épp most utazhattak volna legálisan az Egyesült Államokba, így azonban egy harmadik országban ragadtak. Érkeztek hírek arról is, hogy iráni diákok nem térhettek vissza a téli szünet után az Államokba, és high-tech cégek is védelmükbe vették munkatársaikat, akiket a korlátozások érinthetnek. Tim Cook, az Apple igazgatója kijelentette, hogy nem támogatják az elnöki rendeletet.

A rendelettel kapcsolatos kritikák másik indoka, hogy miért pont ezt a hét országot (Irak, Irán, Líbia, Szomália, Szudán, Szíria, Jemen) sújtotta Trump a rendeletével. Ha az elmúlt negyedszázad legsúlyosabb terrortámadásait nézzük, az elkövetők egy-két kivétellel nem ezekből az országokból származtak (lásd keretes összeállításunk), így a lista önkényesnek, sőt félrevezető­nek tűnhet, mintha Trump a hét célországot bűnbaknak használná arra, hogy elterelje a figyelmet olyan államokról, mint Szaúd-Arábia vagy az öbölországok, amelyek szintén a nemzetközi terrorizmus melegágyai. Valójában ezt a hét konkrét országot a Trump által ki­adott elnöki rendelet meg sem nevezi. Nem figyelmetlenségből, hanem azért, mert ugyanezt a vízumkorlátozási listát már az Obama-kormány bevezette, így a jelenlegi rendelet csak hivatkozik a korábbi, 2011-es, a demokraták által is megszavazott jogszabályra. Trump egy másik Twitter-üzenetében arra is hivatkozott, hogy a 325 ezer beutazóból csak 109 személyt érintettek a korlátozások.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!