hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Erdogan újra zsarolja Európát
Menekültkártya

2016. 12. 01.
Újabb menekültáradattal zsarolja Európát a török elnök. Recep Tayyip Erdogánnál az verte ki a biztosítékot, hogy az Európai Parlament a múlt héten megszavazott egy nem kötelező érvényű határozatot, amely a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalások felfüggesztését javasolja. A görög hírszerzés értesülése szerint a török kormánynak meg is van a titkos terve, amelynek alapján naponta háromezer menekültet engedne áthajózni Görögországba. Ankara állítólag konkrét lépéseket is tett már: több ezer motoros gumicsónakot gyűjtött össze a tengerpartokon.

Hárommillió szíriai és iraki menekült Európába engedésével fenyegetőzik Recep Tayyip Erdogan. A török elnöknél amiatt szakadt el a cérna, hogy az Európai Parlament a múlt héten 479 igen, 37 ellenszavazattal és 107 tartózkodással elfogadott egy nem kötelező érvényű határozatot, amelyben Törökország uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztését javasolja. Az EP ezzel akar tiltakozni a júliusi sikertelen puccskísérlet óta Törökországban zajló politikai tisztogatások ellen. Ankara ugyanis az unió szerint „aránytalanul reagál” a történtekre. Az elmúlt négy hónapban több mint 125 ezer embert bocsátottak el vagy vettek őrizetbe azzal az indokkal, hogy kapcsolatba hozhatók a katonai puccs kitervelőivel. A kormány megtorlásának áldozatul estek többek között katonák, bírók, újságírók és orvosok, olyan liberálisok és kurdok, akik nem is köthetők semmiféle módon a puccsistákhoz. A független média minden maradványát felszámolták: némely médiumot bezárattak, másokat pedig ellenőrzésük alá vontak. Sőt, egyes beszámolók szerint a hatóságok kínzást is alkalmaznak.

Erdogan elnököt viszont felbőszítette a parlament határozata, ezért napokon át kemény szavakkal ostorozta Európát. Azzal vádolta az uniót, hogy nem tartja be a márciusi migrációs megállapodásban vállalt ígéreteit. Az egyezség alapján a törökök hárommilliárd euróért és a csatlakozási tárgyalások felgyorsításáért cserébe megállítják az Európába tartó illegális migránsáradatot, a tagállamokból kiutasítottakat pedig visszaveszik. Ankara az uniós vízumkényszer eltörlését is bele akarta venni a megállapodásba, erről végül az a kompromisszum született, hogy az EU és Törökország is felgyorsítja a vízumkényszer eltörléséhez szükséges intézkedések meghozatalát. A törökök azonban nem sokkal később közölték: az egyik feltételnek nem hajlandóak eleget tenni, ez pedig a terrorizmus elleni törvény módosítása. A török elnök ennek ellenére rendszeresen Európát hibáztatja. Most úgy fogalmazott: „Nem foglalkoztak a csecsemőkkel, akiket partra mosott a Földközi-tenger.

Mi vagyunk azok, akik ételt adnak három és fél millió menekültnek”. Erdogan azzal is fenyegetőzött, hogy ha az Unió ennél messzebbre megy, akkor megnyitják a határkapukat az országban tartózkodó menekültek előtt. A rendkívüli állapottal kapcsolatban pedig a következőt üzente: „A kormány és a parlament meghosszabbíthatja a rendkívüli állapotot. Mi közötök hozzá? Az Európai Parlament vagy a török kormány irányítja ezt az országot? Legyetek tisztában a határaitokkal!” Azt is leszögezte, hogy ha a halálbüntetést megszavazza a parlament, akkor ő alá fogja írni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!