hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Manipulált verseny, rázós finis
Lehet, hogy mégsem ússza meg Clinton az e-mail-botrányt?

2016. 11. 03.
Mikor már, az érintettet is beleértve, mindenki azt hitte, Hillary Clinton megúszta az e-mail-botrányt, James Comey FBI-igazgató váratlanul újranyitotta az ügyet. Így hiába próbálták a szőnyeg alá söpörni, és a Trump–Putyin-összejátszás újfent előrángatott teóriájával elfedni, hogy Donna Brazile demokrata bizottsági elnök kérdéseket küldött Clintonnak az előválasztások során tartott viták előtt, valójában az is csak nagyobb figyelmet kapott. Az ObamaCare keretein belül megfizethetetlenné vált egészségügyi ellátásról szóló friss adatok szintén ronthatják a demokrata jelölt esélyeit.

James Comey FBI-igazgató ismét megdöbbenést okozott – csak most nagyobbat és érzékenyebb időzítéssel, mint amikor júliusban úgy döntött, hogy nem javasol vádemelést Hillary Clinton ellen a magán e-mail-szerverén intézett külügyminiszteri levelezése miatt. Az ügy, úgy tűnt, ezzel lezárul, ám 12 nappal az elnökválasztás előtt Comey váratlanul bejelentette, hogy újranyitja az aktákat. Azon a laptopon ugyanis, melyet Anthony Weiner, a Clinton jobbkezeként tevékenykedő Huma Abedin férjének szexbotránya miatt vizsgáltak, a nyomozók 650 ezer levelet fedeztek fel. Ezek közül több ezret a volt külügyminiszter házi szerveréről, illetve ide küldtek. Abedin feltehetően saját Yahoo-fiókjába továbbította a – sok esetben bizalmas információkat tartalmazó – üzeneteket, és ezen az otthoni számítógépen olvasta őket.

A nyugtalanító fordulatra összeesküvés-elméletekkel és Comey elleni támadásokkal reagáltak a demokraták. James Carville politikai kommentátor, a párt prominens tagja szerint például a KGB akarja a választást manipulálni. Harry Reid szenátor azzal vádolta Comey-t, hogy kettős mércét alkalmaz, és olyan információkat tussol el, melyek bizonyítják, hogy Donald Trump republikánus elnökjelölt orosz kapcsolatokkal rendelkezik (ezt az állítást azonban semmi nem támasztja alá). A júliusban még „bölcs”, „feddhetetlen” és „független” FBIigazgató hirtelen „a köztársaság ellensége” lett, sőt mostani lépését sokan a Hatch-törvény megsértéseként értékelik (az 1939-es jogszabály megtiltja, hogy közszolgálati alkalmazottak a pártpolitikában és a választási kampányokban aktív szerepet vállaljanak). Hillary Clinton a „mélyen aggasztó” jelzőt használta, szintén a választás befolyásolásának kísérletére célozva. A republikánus párt megosztottságára jellemző módon többen csatlakoztak a kritikus hangokhoz, többek között azt nehezményezve, hogy az eljárás „nem fair” Hillary Clintonnal szemben. Ezt a véleményt osztja a szenátus igazságügyi bizottságának elnöke, Chuck Grassley is, aki szerint az amerikai közvéleményt és Clintont is megillette volna, hogy Comey részletesebb információk­kal szolgáljon az üggyel kapcsolatban. A Fehér Ház ugyanakkor diplomatikus álláspontot választott, melyet Josh Earnest szóvivő tolmácsolt: „Obama elnök nem hiszi, hogy James Comey-t a választásokba való beleszólás szándéka vezérelné”, hozzátéve, hogy sem pozitív, sem negatív módon nem kommentálja az FBI igazgatójának döntését.

Hogy ezt a választás finisében meghozott döntést mi motiválta, csak találgatni lehet. Belső források szerint, miután Comey nyáron „futni hagyta” Hillaryt, számos FBI-alkalmazott szinte fellázadt ellene. Vannak, akik úgy látják, hogy egyszerűen nem volt más választása, hiszen az újabb e-mailekről szóló információk úgyis kiszivárogtak volna, így – november 8-a vészes közelsége ide vagy oda – inkább megpróbált elébe menni az eseményeknek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!