hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Terror New Yorkban - Magányos iszlamista robbantott

2016. 09. 30.
Nagyszabású rendőrségi akciót követően hétfőn elfogták a hétvégi New York-i terrortámadások gyanúsítottját, aki a rendőrökkel folytatott tűzpárbajban megsebesült. A pakisztáni származású Ahmad Khan Rahami gyerekkora óta él az Egyesült Államokban, és feltételezések szerint közel-keleti útjai során radikalizálódott.

Az első robbantás a New Jersey állambeli Seaside Parkban történt szombat délután, egy tengerészgyalogosoknak szervezett jótékonysági futás helyszínén. A rendezvény késve indult, így a robbantásban senki sem sérült meg. A futás tervezett területén további három csőbombát találtak. Ezt követően szombat este a New York City Manhattan negyedében található Chelsea városrészben robbant egy szemeteskonténerbe rejtett szerkezet, amitől 29 ember könnyebben megsérült. A rendőrség egy kuktafazékba rejtett robbanószerkezetet talált négy háztömbnyire az első robbantás helyszínétől, amit hatástalanítottak. Szakértők szerint a kuktába rejtett bomba hasonló volt a bostoni maratonon végrehajtott támadás robbanószerkezetéhez.
Ugyan eredetileg a két esetet egymástól függetlenül kezelték a hatóságok, a bizonyítékok szerint a 28 éves Ahmad Khan Rahami áll mindkettő hátterében. A New Yorktól pár kilométerre fekvő Elizabeth város vasútállomásán két hajléktalan egy szemetesbe rejtett hátizsákban további öt robbanószerkezetet talált. Hatósági források szerint ezek is Rahamihoz köthetők, akit a rendőrség nagy erőkkel keresett. Az Elizabethben élő Rahamit a várostól nem messze, Lindenben fogták el: egy bár bejárata mellett aludt, amikor a tulajdonos a rendőrségi körözés alapján felismerte. Rahami rálőtt a kihívott rendőrökre, akik könnyebben megsebesültek; emiatt öt rendbeli, hatósági személyek ellen elkövetett gyilkossági kísérlettel vádolják, valamint illegális fegyverbirtoklással. A férfit a tűzpárbajban szerzett sebesülései miatt kórházba szállították.
Bill de Blasio New York-i polgármester hétfőn terrorcselekménynek nyilvánította az esetet. Már megkezdődött a nyomozás, azonban egyelőre nincsenek bizonyítékok arra, hogy a férfi terrorista sejt tagja lett volna. New York állam kormányzója, Andrew Cuomo csatlakozott a polgármester véleményéhez, azonban hozzátette, hogy a nyomozás kezdeti szakaszában semmiféle kapcsolatot nem találtak az Iszlám Állammal vagy más terrorcsoportokkal.
Rahami gyerekként érkezett az Egyesült Államokba, és 2011-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot. Hivatalos források szerint az elmúlt öt év során többször látogatott Afganisztánba és Pakisztánba, ahol 2011-ben feleségül vett egy pakisztáni nőt. A nő a támadás előtti napokban hagyta el az országot, és lapzártánkkor híradások szerint az Egyesült Arab Emirátusokból együttműködik a nyomozással. Némelyek szerint a támadás annak tudható be, hogy a férfi családjának több összeütközése volt a várossal, ahol 24 órás gyorséttermet üzemeltettek. Az üzlet üzemeltetési óráival kapcsolatos nézeteltéréseket követően 2011-ben a család beperelte Elizabeth várost és annak rendőrségét azzal a váddal, hogy diszkriminálják és zaklatják a muzulmánokat.
Ugyan Rahami radikalizálódásának okára még nem derült fény, több szakértő a Közel-Keletre tett látogatásait emlegeti lehetséges befolyásoló tényezőként. Az angol Daily Mail című bulvárlap kedden közölt írásában azt állítja, hogy a férfi több hetet tartózkodott Kvetta városában Pakisztánban, ami információik szerint az iszlám fundamentalizmus melegágya. A lap szerint a férfi fivére és lánytestvére is közzétett a dzsihádot támogató anyagokat az interneten, köztük egy Iszlám Államot támogató oldal videóját, amely New York elpusztítását mutatja be.
A New York Times értesülései szerint Rahami apja már 2014-ben jelezte a rendőrségnek, hogy a fia terrorista, azonban visszavonta a kijelentését, azt állítva, hogy egy veszekedést követően mérgében hívta a rendőrséget. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) akkor nem talált bizonyítékot arra, hogy Ahmad Rahami terrorista lenne, így nem is szerepelt a terrorizmussal gyanúsított személyek szövetségi listáján a robbantások idején. A New York Timesnak nyilatkozó rendőrtiszt szerint Rahami elfogása óta több nyom utal arra, hogy a férfi támogatta a szélsőséges eszméket. A nála talált noteszben lévő jegyzetek a dzsiháddal való szimpátiájára utalnak, valamint írt a kafírok (nem muzulmán hitetlenek) megöléséről is.
A hétvégén a Minnesota államban található St.Cloud városban is vélhetően terrorcselekményre került sor, miután egy fiatal férfi tíz embert megkéselt a helyi bevásárlóközpontban szombaton. Az elkövetőt a helyszínen lelőtte egy szolgálaton kívüli rendőr, aki kézifegyveres lövészetet oktat. A húszéves, szomáliai származású Dahir Ahmed Adan kisgyermekkora óta élt Minnesota államban, ahol nagyszámú szomáliai közösség lakik. A helyi szomáliai vezetők nyilvánosan elítélték a támadást. A fiúnak nem voltak ismert radikális kapcsolatai, és nem szerepelt megfigyelési listákon sem, azonban az Amaq News Agency nevű, az Iszlám Állam dzsihádista terrorszervezethez köthető hírügynökség Adant az Iszlám Állam katonájának nevezte.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!