hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hitükért büntette áldozatait az oregoni ámokfutó
Reflektorfényre vágyva

2015. 10. 19.
Csodával határos módon túlélte sérüléseit az az iraki veterán, aki megpróbálta megállítani az Oregon állambeli Umpqua Városi Főiskolán lövöldöző ámokfutót. Chris Mintz hét lövést kapott, de sérülései ellenére felépül. Az oregoni lövöldözés hatására újra előtérbe került a fegyvertartásról szóló vita, melyben az elnökjelöltségért küzdő aspiránsok is megszólaltak.

Chris Harper-Mercer, az oregoni Umpqua főiskola diákja testpáncélban, három pisztollyal, egy gépfegyverrel és öt plusz tárral felfegyverkezve rontott be egy tanterembe, miután Chris Mintz, az Irakot is megjárt veterán sikertelenül próbálta megállítani. A harmincéves Mintz az ajtóban állta útját a fegyveres támadónak, aki ezért három golyót belelőtt. A földön fekvő férfi azt ismételgette Mercernek: „Ne lőjön! Ma van a fiam születésnapja.” Az ámokfutót azonban ez nem érdekelte, és további négy golyót lőtt Mintzbe. A férfi – csodával határos módon – túlélte az esetet.
Az életét kockáztató Mintz rögtön az érettségi után csatlakozott az amerikai hadsereghez, ahol tíz éven át teljesített szolgálatot, és azért iratkozott be a főiskolára két éve, hogy fitneszedző legyen. Eredetileg Washingtonban teljesített szolgálatot, majd  Oregonba költözött, hogy segítse fia nevelését, aki a lövöldözés napján töltötte be hatodik életévét. A férfit kilenc órán át műtötték, és még hosszú rehabilitáció vár rá, azonban a kezelések finanszírozása miatt nem kell aggódnia: támogatói 24 óra alatt 600 ezer dollárt gyűjtöttek össze kezelésére az interneten keresztül.
Mercer, miután  bejutott a terembe, közölte az órát adó hatvanhét éves Lawrence Levine-nal, hogy „évek óta várt arra, hogy ezt megcsinálhassa”, majd agyonlőtte a férfit. Ezután földre parancsolta a diákokat, majd egyenként felállította őket, és megkérdezte, milyen vallásúak. Aki  kereszténynek vallotta magát, azt azonnal fejbe lőtte, a többiek a lábukba kaptak golyót. Egy szemtanú szerint a gyilkos egy kereszténynek azt mondta: „Jó, mert  körülbelül egy másodpercen belül látni fogod Istent.”
Mercer összesen nyolc diákot végzett ki, köztük a 19 éves Lucero Alcaraezt, aki gyermekápoló szeretett volna lenni, és az ötvenkilenc éves Kim Saltmash Dietzet, akinek tinédzser lánya túlélte a lövöldözést. Többen a fiatal áldozatok közül még csak első napjaikat töltötték a főiskolán. A halálos áldozatok mellett legalább heten megsérültek, köztük Anastasia Boylan is, aki a teremben volt, amikor elkezdődött a vérengzés. A lány golyót kapott a gerincébe, azonban túlélte, mert halottnak tettette magát. Randy Scroggins pásztor lánya nevében mondott köszönetet a húszéves Treven Anspach családjának, akinek gyermeke az életét köszönheti. Lacey ugyanis azért élte túl a támadást, mert eltakarta társának a vérző teste, így Mercer elment mellette.
Chris Harper-Mercer, aki a rendőrséggel vívott tűzpárbaj során önmagával is végzett, magányos farkas volt, ráadásul büntetlen előéletű, így legálisan juthatott hozzá 13 (!) lőfegyverhez. Brit édesapja és amerikai édesanyja elvált, így a huszonhat éves férfi anyjával lakott  Oregonban.  Korábban speciális igényű  (tanulási nehézségekkel küzdő, autizmussal vagy Asperger-szindrómával diagnosztizált) gyerekek számára fenntartott iskolába járt. Motivációját egyébként a mai napig homály fedi, az azonban kiderült hátrahagyott búcsúleveléből, hogy depressziós volt, sajnálta, hogy nincs barátnője, és azt írta: „örömmel fogják fogadni a pokolban, és az ördög át fogja ölelni”.
Az ámokfutót egyébként mindössze egy hónap után elbocsátották a hadseregből, így az alapkiképzést sem tudta befejezni. Az NBC információi szerint ennek oka, hogy nem volt képes eleget tenni az adminisztrációs követelményeknek, és túl „hallgatag”, illetve zárkózott volt. Az IRA és a nácik iránti szimpátiáját internetes tevékenysége bizonyítja: ugyanis egy online társkereső honlapra ironcross45 (vaskereszt, a nácik egyik jelképe) felhasználónévvel regisztrált, ahol „konzervatív republikánusként” határozta meg önmagát, emellett kijelentette, hogy „nem szereti a szervezett vallást”, de „szellemi” embernek tekintette magát.
MySpace-oldalán az ír terrorszervezettel, az IRA-val kapcsolatos képeket és újságcikkeket találtak a hatóságok, és nemrégiben írt Vester Flanaganről is, aki élő tévéközvetítés során lőtte agyon két korábbi munkatársát. Mercer azt a következtetést vonta le Flanagan tettéből, hogy „minél több embert ölsz meg, annál nagyobb reflektorfénybe kerülsz”, amire láthatóan nagyon vágyott, hiszen szomszédai szerint a férfi gyakran volt rosszkedvű, kevés barátja volt, és a hobbija a célba lövés volt, melyet anyjával együtt gyakoroltak. A férfi apja azt nyilatkozta, hogy legalább annyira „meglepték” a történtek, „mint bárki mást”.
Barack Obama amerikai elnök beszédében hangsúlyozta, hogy a Kongresszussal még mindig nem sikerült elfogadtatnia a fegyvertartással kapcsolatos új törvényt, „pedig az ameri­kai nép egyetért vele”. Donald Trump republikánus elnök­jelölt az ámokfutásra reagálva kijelentette, hogy ellenzi a fegyver­tartási engedély szigorítását, mert úgyis „átcsusszanhat­nának” rajta az emberek. Ben Carson elnökaspiráns szintén ellenezte a szigorítást, mert szerinte az új törvények nem állí­­tanák meg „az őrülteket”. A legnagyobb port azonban minden bizonnyal Jeb Bush nyilatkozata kavarta, aki úgy reagált a lövöldözés hírére: „előfordul az ilyesmi”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!