Szeptember 17-ig kell döntenie a washingtoni képviselőháznak arról, jóváhagyja-e az Iránnal kötött megállapodást. Az első menet végeredménye nem kérdés, miután az egyezményt elutasító republikánusok mind a kongresszusban, mind a szenátusban többségben vannak. Obama arra számított, hogy legalább egy republikánus szavazatot be tud gyűjteni, így jelképesen kétpárti támogatásra hivatkozhat az alku mögött. Ezek a remények most kihunyni látszanak, miután az a republikánus szenátor is visszakozott, aki egyedüliként támogatta a tárgyalások megindítását. Pedig Jeff Flake igazán szimpatizál Obamával külpolitikai kérdésekben, támogatta például a kubai kommunista rezsimmel való kiegyezést, és elutazott John Kerry-vel Havannába a képviselet újramegnyitására, mint ahogy egyedüli republikánusként elkísérte az elnököt is legutóbbi afrikai útjára. Flake most mégis bejelentette, nem szavazza meg az egyezmény elfogadását, mert az nem korlátozza Iránt, hogy a térség országait továbbra is hagyományos fegyverekkel fenyegesse. A demokraták nyilván megpróbálnak más renitenst találni a republikánusok között, de ennek esélye minimális (vagy nagyon sokat kell ígérni érte).
Ezért Obama csak a demokratákra számíthat, de közülük sem mindenkire: saját pártjából eddig egy szenátor és tíz képviselő jelezte már, hogy nemmel fog szavazni szeptemberben. A kiszavazó demokrata szenátor nem is akárki, a New York-i Charles E. (Chuck) Schumer pártjának harmadik számú képviselője, aki a várakozások szerint jövőre frakcióvezető is lehet.
Az elutasítók tehát kétpárti támogatást tudhatnak maguk mögött, de ez távolról sem garantálja azt, hogy meg tudják torpedózni az egyezményt, amit Obama elnök külpolitikai teljesítménye, sőt egész elnöksége egyik ékkövének tekint. Az elnök ugyanis előre bejelentette, hogy megvétózza a kongresszus két házának várható elutasítását. Ahhoz pedig, hogy a képviselők érvényteleníteni tudják az elnöki vétót, már kétharmados támogatást kell felmutatniuk, mindkét házban. Ami Obama szempontjából azt jelenti, hogy ha a képviselők egyharmadát maga mellett tudja tartani, akkor megmentette az atomalkut. A republikánusoknak legalább 13 demokrata szenátor és 44 demokrata képviselő szavazatára van szükségük ahhoz, hogy elérjék céljukat. Ilyen mértékű átszavazás már az elnökkel szembeni lázadásnak, egy kvázi bizalmatlansági indítvány elfogadásának számítana ebben a nagyon fontos ügyben. (Megjegyzem még a harmadik menet elbukása sem jelenti az egyezmény végét: bár Obama súlyos politikai vereséget szenvedne, elnöki rendeletekkel is elrendelheti a szankció feloldását, igaz, ezzel magára kell vállalnia minden felelősséget.)
Nem véletlen, hogy Obama személyes, bizalmi kérdést formált a szavazásból, és azt mondta, hogy a döntés során a zsidó származású képviselőknek is választ kell adniuk arra, ki képviseli jobban Izrael érdekeit, Benjamin Netanjahu vagy ő. Bár az elnök valószínűleg jól érzi, hogy más zsidó képviselők is követhetik Schumer példáját, mégis furcsa, hogy Izraelt emlegeti egy amerikai döntés kapcsán. Hiszen Izrael nem részese az Iránnal kötött megállapodásnak, nem is köti az egyezmény. Így az atompaktummal szembeni nem szavazatot az Izrael felé tanúsított lojalitásként értelmezni nem más, mint burkolt antiszemitizmus – hívja fel a figyelmet Caroline Glick amerikai publicista. Miért ne utasíthatná el egy amerikai képviselő az egyezményt, ha úgy gondolja, hogy biztonsági kockázatokat tartalmaz az Egyesült Államok számára? – teszi fel Glick a kérdést, és cikkében –, amely a Vigyázó blogon teljes terjedelmében olvasható – fel is sorol hét olyan okot, ami miatt joggal aggódhat Amerika. Ezek közül a legelgondolkodtatóbb Irán latin-amerikai katonai befolyása, ahonnan atomfegyverek nélkül is csapást mérhet az Egyesült Államokra, például egy elektromágneses impulzus-bomba (e-bomba) segítségével, amely jól irányítva – akár egy kereskedelmi teherhajóról indítva is – megbéníthatja a teljes amerikai áramhálózatot.
2015. 08. 19. (XIX/34)
