hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vitát generáló összefogás az üldözöttekért
Egységben az erő?

2015. 07. 19.
Ökumenikus ima-összejövetelt és koncertet tartottak a közelmúltban a Vatikánban, ahol az üldözött keresztényekért imádkoztak. A rendezvényen illusztris protestáns egyházi személyiségek is részt vettek.

Ferenc pápa igyekszik a protestánsok, azon belül is a karizmatikus keresztények felé közeledni, akik között szemmel láthatóan egyre nagyobb népszerűségre tesz szert. Amint arról tavaly is beszámoltunk (Kreatív ökumenizmus. Hetek, 2014. június 25.), járt már nála Joel Osteen, James Robison, Kenneth Copeland és Rick Warren is. A pápa pedig tavaly ellátogatott egy kisebb olaszországi pünkösdi gyülekezetbe, ahol bocsánatot kért a korábbi üldözésekért.
A Szent Péter téri összejövetelt a fenti kapcsolatépítésekhez hasonlóan most is a katolikus egyházon belüli karizmatikus megújulási mozgalom szervezte.
Az összegyűlt tömeg előtt Darlene Zschech és Don Moen együtt énekelte az Amazing Grace című himnuszt Andrea Bocellivel és Noa izraeli énekesnő-vel. „Ez az ökumenikus rendezvény összehozta a protestánsokat, a katolikusokat és a zsidókat, hogy együtt imádkozzunk testvéreinkért, akik mártírhalált halnak, és akiket üldöznek szerte a világon. Bár a globális egyházban sok felekezeti különbség van, első kézből láttam, hogy ha összejövünk az imádásra és az imádkozásra, az elősegíti az egységet. Csatlakozzatok hozzám, és imádkozzunk azokért, akiket börtönbe vetnek, megvernek és megölnek azért, mert megvallják a Jézus Krisztusba vetett hitüket” – mondta Don Moen a rendezvényen. „Ez az egység és a béke ünnepe, a Szent Szellemben való megújulásban. Csodálatos napok ezek a Krisztus teste számára” – írta Zschech a Face-book-oldalán. A tömegben jelen volt feleségével a híres amerikai Passion konferenciákat szervező Louie Giglio pásztor is.
A pápa álláspontja szerint az üldözők általában nem kérdezik meg az üldözötteket, hogy melyik felekezethez tartoznak, vagyis hogy katolikusok, anglikánok, koptok vagy éppen ortodoxok-e – ők egységesen kereszténynek tekintik az áldozatokat. Szerinte ezért az egyháznak is össze kell fognia.
A rendezvény híre mindenesetre sok kritikát váltott ki protestáns körökben azok között, akik nem tartják szerencsésnek a közeledést. A közösségi média is felizzott, a sokak által kedvelt Zschechet több rajongója is bírálta, mert szerintük az egyházban az egységnek az igazságon kellene alapulnia, de ez bizonyos doktrinális különbségek miatt nem lehetséges. Az utóbbi időben egyre több karizmatikus vezető posztol képeket pápai audienciákról, mások pedig arról írnak, hogyan töltöttek el napokat egy bencés kolostorban. A protestáns–katolikus közeledés az utóbbi időben felerősödött, a német lutheránusok még azt is felvetették korábban, hogy a reformáció elindulásának 500. évfordulóját a katolikusokkal együtt fogják ünnepelni 2017-ben, bár a kritikusok szerint ez mégiscsak bizarr ötletnek hangzik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!