hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A politikusok is nyaralnak (néha)
Szabadság, egyenlőség, fesztivál

2015. 08. 11.
A pénz jöhet, a part azonban mindenkié – vélik a franciák a szaúdi király és mintegy ezerfős kísérete megérkezése után. A szabadság és egyenlőség országában közfelháborodást keltett, hogy Szalman király számára hosszabb partszakaszt zártak el az amúgy is jelentős nyaraló tömegtől. Jócskán benne vagyunk a nyárban, lassan a politikusok is szabadságra indulnak – nyo­mukban törött széklábak és paparazzók kíváncsiskodó tekintete. A német politikusok egy része továbbra sem zavartatja magát, a válság ellenére idén is Görögországban töltik majd pár hetes nyaralásukat.

Nagy port kavart Szalman szaúdi király három hétre tervezett nyaralása a francia Riviérán, amelyre családja mellett több mint ezer fős kísérete is vele tartott. Az uralkodó – aki januárban követte Abdullah királyt a trónon – a család villájában kívánja eltölteni az időt, amely rendelkezik ugyan igen nagy kiterjedésű saját stranddal, ám a király biztonsága érdekében a La Mirandole strandot is hosszan lezárták, amely viszont nyáron annyira tele van turistákkal, hogy moccanni sem lehet. A strandlezárás okozta felháborodás 45 ezer tiltakozó aláírásban öltött testet. Az aláírásgyűjtésnek lendületet adott az a tény is, hogy a király kényelme érdekében a nyilvános strand egy részét lebetonozták, így a királyi család villájából közvetlenül is le lehet liftezni odáig. A tiltakozók szerint mindenkinek egyenlő bánásmód jár: nyugodtan jöhet a király, a teljes udvartartás és a rengeteg pénz, amit el fognak költeni, ám a tengerpart mégis közös, ráadásul természetvédelmi terület – így Antibes város vezetésének még a bevétel fejében sincs joga hozzájárulni ahhoz, hogy a privatizált partszakaszt 300 méteres körzetben még a tengerben sem közelítheti meg senki.
A francia politikusok köreiben népszerű a hazai nyaralás. Bernard Cazeneuve belügyminiszter, „a Köztársaság ügyeletese” például legfeljebb a Párizstól egy órányira, Lamorlaye-ben található családi házáig fog menni, Emmanuel Macron gazdasági miniszter Touquet-be utazik, Manuel Valls kormányfő pedig Provence-ba távozik, de csak rövid időre, ugyanis augusztus elején már számítanak rá a fővárosban. Bár Hollande elnök nyaralásáról egyelőre nem szivárogtak ki részletek, egyesek Brégançonra tippelnek, mások a Versailles-hoz közeli, a francia államfő által használt La Lanterne vadászházra, ahol valószínűleg Julie Gayet, az elnök barátnője is vendégeskedni fog.
A nyári uborkaszezonban igen gyorsan elterjedt a hír, hogy a múlt heti bayreuthi Wagner-fesztiválon Angela Merkel kancellár elájult, mivel az egyik szünetben székéről az asztal alá esett. A hírt a kancellár szóvivője gyorsan cáfolta, elintézték annyival, hogy a gyenge szék összecsuklott Merkel asszony alatt, az egészségi problémákról szóló feltételezések nem voltak megalapozottak. Ezzel szemben Merkel párttársa, Horst Seehofer bajor miniszterelnök a Trisztán és Izolda szombati premierjét nem élvezhette végig: az estét kórházban töltötte, ahol szívproblémák miatt kivizsgálták. Seehofer egészségéről rég­óta cikkezik a német bulvársajtó, és könnyen meglehet, hogy a bajor miniszterelnök visszalép posztjáról, bár igyekszik ennek ellenkezőjéről meggyőzni a közvéleményt.
A bayreuthi kalandos kezdés után hétfőn Angela Merkel el is utazott, és idei úticéljával ugyancsak azt bizonyítja, hogy semmi baja, vagy nagyon gyorsan rendbe jött szombat este óta – a kancellár ugyanis szereti a hegyi túrákat. Idén is Dél-Tirolba utazott családjával, ahol első állomásként meglátogatta Reinhold Messner legendás német hegymászó múzeumát. Merkel nyáron szeret a hegyekben túrázni, és ahogy tavaly, idén is az olaszországi Sulden am Ortlerben pihen aktívan, amíg augusztus 12-én újra nem indul a kormányülések sorozata.
David Cameron brit miniszterelnök az idén legalább háromszor fog nyaralni. Erre meg is van a lehetőség, a brit parlament ugyanis hat hét törvénykezési szünetet tart. Először Algarve-ban, egy villában tölt el időt a családjával, majd nagy kedvence, a nyugat-angliai Cornwall következik, ahol nagy valószínűséggel újra szörfözni is láthatják majd, ahogy mindig, ha ide utazik. A harmadik családi utazást pedig a Hebridákra tervezik, a skóciai Jura szigetre, ahol Cameron apósának, Lord Astornak a villája áll. A brit miniszterelnök nyaralása mindig kínál érdekességeket a brit lapok számára – az elmúlt években többek között vörösre sült hátával, zokni nélkül felvett öltönycipőjével és Miki egeres törülközőjével vívta ki a lesifotósok figyelmét.
Obama elnök akkor viszi a családját nyaralni, amikor a többiek már újra a nagyvilág ügyeivel foglalkoznak. Amerika első embere 12 millió dollárért bérelte ki a Massachusetts állambeli Martha’s Vineyardon ugyanazt a villát, amelyben tavaly is nyaralt az elnöki család, hogy idén augusztusban kipihenjék magukat. A villa a General Electric egyik korábbi vezetője, Henry Hubschmann özvegyének a tulajdonában van, aki nagy támogatója a demokrata elnökjelölteknek. Az Obama-család rendszeresen feltűnő nyaralási költségeivel kerül a hírekbe. Májusban az elnök felesége és lányai 57 ezer dollárt költöttek egy hazai síútra közérdekű információigénylésre adott válasz alapján, nem számítva a biztonsági szolgálatra, az autóbérlésre és hasonlókra fordított kiadásokat. A család hölgy tagjai több mint félmillió dollárt költöttek egy júniusi európai körútjuk során.
Néhány német politikus nem csinál ügyet abból, hogy az idén nem biztos, hogy veszélytelen dolog németül társalogni a nyaralás alatt Görögországban. Winfried Kretschmann, Baden-Württermberg zöld miniszterelnöke biztosan az egyik hellén szigeten lazul majd, ahogy Andreas Stoch szociáldemokrata kultuszminiszter és családja is. Könnyen meglehet azonban, hogy a gazdasági válság sújtotta tengerparti országban ügy lesz a dologból, ha felismerik a német politikusokat – amire igen nagy esély van, ugyanis Kretschmann és családja évek óta itt nyaral.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!