hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A német nagyipar alig várja, hogy újra üzletelhessen Iránnal
Sakkjátszma Bécsben: megállt az idő

2015. 07. 19.
Miközben az Európai Unió figyelmeztette Görögországot, hogy egy perccel sem vár tovább a június 12-ei határidőnél, a szigor úgy tűnik Iránra nem vonatkozik. Lapzártánkkor az Iránnal tárgyaló 5+1 csoport (az ENSZ Biztonsági Tanácsának 5 állandó tagja + Németország) képviselői már másodszor hosszabbították meg az eredetileg június 30-án lejárt határidőt a végleges atommegállapodás megkötésére – ezúttal már nem is jelöltek ki új időpontot.

Teherán mindebből teljes joggal következtet arra, hogy a Nyugat lassan bármilyen egyezményt hajlandó aláírni, csak- hogy a vezetők – elsősorban Barack Obama – valamilyen eredményt fel tudjanak mutatni. Ez nem túl biztató tárgyalási stratégia korunk talán legveszélyesebb rezsimjével szemben.
Az amerikai tárgyalódelegáció tagjai Bécsben sajátos módon értesültek arról, hogy ne számítsanak gyors megállapodásra: szállodaszobájuk foglalását a külügyminisztérium utasítására a hétvégéig meghosszabbították.

Újabb teheráni követelések

Bár előzetesen John Kerry külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy Obama elnök felhatalmazást adott az amerikai delegációnak arra, hogy felálljon a tárgyalóasztaltól, ez nem ijesztette meg az iráni felet. Sőt, az utolsó pillanatban még újabb követelésekkel álltak elő, miszerint nemcsak az ország ellen bevezetett szankciók azonnali feloldását, hanem az ENSZ által bevezetett általános fegyverszállítási embargó megszüntetését is követelik.
Ez utóbbi kérdés eddig nem is volt a tárgyalások része, miután a nyugati hatalmak nem tekintették a hagyományos fegyverrendszerekre – többek között Irán ballisztikus rakétaprogramjára – bevezetett tilalmak kérdését a nukleáris alku részének. Az amerikai kormány amiatt sem készült engedményeket tenni ezen a téren, mert a washingtoni kongresszus bármilyen atomegyezmény elfogadásához feltételül szabta a 2007-ben bevezetett fegyverszállítási embargó fenntartását. A 5+1 csoportból csak Kína és Oroszország támogatna ilyen enyhítést, a nyugati nagyhatalmak nem.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!