hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Túszdráma a kávézóban
Magányos farkasok az Iszlám Állam oldalán

2015. 01. 04.
Több mint 16 óra után tudták ártalmatlanná tenni azt az iszlamista fegyverest, aki Sydney egyik belvárosi kávézójának vendégeit ejtette túszul hétfőn. A dráma két túsz: egy ügyvédnő és a kávézó vezetőjének halálával végződött. Életét vesztette az iráni születésű támadó is, aki nem volt ismeretlen az ausztrál hatóságok előtt. A férfi ellen szexuális bűncselekmények, valamint volt feleségének meggyilkolásában való bűnrészesség miatt emeltek vádat korábban. Az eset több hiányosságra is rámutat a terrorelhárítással kapcsolatban.

A 38 éves Katrina Dawson két kollégájával tért be a Lindt csokoládé kávézójába, amely Sydney központi pénzügyi negyedében található, a Martin Place-en. A kellemes délelőtti kávézás azonban drámával végződött, amikor Man Harun Monisz (képünkön) berontott az üzletbe, és túszul ejtette az ott tartózkodókat. Dawson nem élte túl az incidenst, amelynek során állítólag 19 hetes terhes kolléganőjét fedezte. Az ügyvédnőt, akit az új-dél-walesi ügyvédi kamara kiemelkedő szakemberként méltatott, férje és három tíz év alatti gyermeke gyászolja.
A másik áldozat beszámolók szerint szintén hősies magatartásról tett tanúbizonyságot. A kávézó 34 éves vezetője, Tori Johnson akkor vesztette életét, amikor megpróbálta elvenni a támadótól a fegyvert. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg az értesülést. Johnson 2012 óta dolgozott az üzletben, munkatársai önzetlen főnökként emlékeznek rá.
Az 50 éves fegyveres azonban, akit a „gyűlölet sejkjének” is neveztek, nem az ismeretlenségből bukkant elő. A Manteghi Bourjerdi néven született férfi 1996-ban hagyta el Iránt, és Ausztráliába költözött. Rendszeresen összeütközésbe került a törvénnyel: gyűlölködő levelekkel zaklatta az Afganisztánban elhunyt ausztrál katonák családjait, akiknek gyermekeit náciknak nevezte. Tavaly novemberben azzal a váddal tartóztatták le, hogy barátnőjével együtt részt vett volt felesége meggyilkolásában, akivel különös kegyetlenséggel végeztek. A gyilkosság idején Monisz és exneje között két, tíz év alatti közös gyermekük felügyeletéről voltak nézeteltérések. Decemberben azonban óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Idén áprilisban pedig az úgynevezett „szellemi gyógyítói” karrierje során elkövetett szexuális bűncselekmények miatt vették őrizetbe. Vádlói szerint újsághirdetéseket adott fel, amelyekben azt állította magáról, hogy asztrológiában, számmisztikában, meditációban és fekete mágiában jártas „szakember”, de a találkozókon szexuális visszaéléseket követett el. Azonban ebben az esetben is elérte, hogy szabadlábra kerüljön – állítólag arra hivatkozott kérelmében, hogy megkínozták a börtönben.
Monisz irániként gyakorló síita muszlim volt, de beszámolók szerint múlt hónapban áttért a szunnita iszlám hitre. Ezt saját weboldalán tette közzé, amelyen elutasította a síita irányzatot, és az Iszlám Állam terrorvezérének, Abu Bakr al-Bagdadinak esküdött hűséget. Nyugat-ellenes nézeteit pedig rendszeresen hangoztatta az ausztrál televízióban. Mindezek fényében érthető, hogy Tony Abbott ausztrál miniszterelnök vizsgálatot rendelt el, hogy ilyen szélsőséges személy, bűncselekményekkel a háta mögött, miért lehetett szabadlábon, és miért nem kezelték potenciális veszélyforrásként. Az elmúlt időszak eseményei – az, ami a londoni Woolwichben vagy a kanadai Ottawában történt – bizonyítják, hogy a „magányos farkas” típusú támadók is ugyanolyan fenyegetést jelentenek, mint azok, akik konkrét terrorszervezet nevében követik el az erőszakos cselekményeket.
Ausztráliában egyébként jelentősen erősödött a terrorveszély az utóbbi évben. Becslések szerint 90 ausztrál utaz­hatott Szíriába és Irakba, hogy az Iszlám Állam oldalán harcoljon. Akadt már öngyilkos merénylő is közöttük: egy magát Abu Bakr al-Ausztrálinak nevező 18 éves fiú öt embert ölt meg Irakban, amikor felrobbantotta magát. Ausztrál volt az a terrorista is, aki Twitteren olyan képet tett közzé, amelyen kisfia egy lefejezett szíriai katona fejét tartja a kezében. Hírszerzési értesülések alapján a Közel-Keleten harcolók mellett meghaladja a százat azoknak a száma, akik otthonról támogatnak aktívan – adománygyűjtéssel vagy toborzással – milicista csoportokat.
Ausztrália szeptemberben eggyel emelte a terrorfenyegetettség szintjét, amire eddig még nem volt példa. A hatóságok razziáztak többek között a Brisbane-i Iszlamista Központban, ahol két férfit őrizetbe vettek, akik dzsihádista csoportok toborzásával, illetve pénzügyi támogatások szerzésével foglalkoztak. Majd sor került Ausztrália eddigi legnagyobb terrorelhárító akciójára, amelyben 800 rendőr és katona vett részt. 25 házban tartottak házkutatást Sydney-ben és Brisbane-ben. Értesülések szerint a nagyszabású rajtaütéssel egy terrorcselekményt hiúsítottak meg, amelynek során a dzsihádisták egy véletlenszerűen kiválasztott embert akartak lefejezni és arról felvételt készíteni az Iszlám Állam propagandakampányához. A javasolt helyszínek között szerepelt a mostani támadás helye, a Martin Place is. A hatóságok nem sokkal később végeztek egy 18 éves fiatallal is, aki két rendőrt megkéselt, és az Iszlám Állam zászlóját lengette egy melbourne-i bevásárlóközpontban.
Canberra törvényi szinten is igyekszik kiszűrni a terroristákat: a miniszterelnök javaslatot nyújtott be a külföldi „gyűlöletprédikátorok” kitiltására, nemrég pedig elfogadták, hogy bűncselekménynek számít, ha valaki az Iszlám Állam szíriai központjába, Rakkába utazik. Emellett Ausztrália aktív szerepet vállalt a dzsihádista csoport elleni nemzetközi koalícióban is, ami miatt még több fenyegetés éri az országot a terroristáktól, akik „magányos farkasokat” buzdítanak támadásokra.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!