A tanulmány fényében érdekes újragondolni, milyen érdekek fűződhetnek ahhoz, hogy kiderüljön: a magyar vagy orosz alternatív modell működésképtelen – ahogyan azt a budapesti tüntetéshullám vagy a rubel összeomlása most bizonyíthatja.
„A történelem utószava: A populista fenyegetés a liberális demokráciával szemben” címmel jelent meg a World Politics Review decemberi számában Jan-Werner Müller tanulmánya, pont huszonöt évvel azt követően, hogy megszületett az elmúlt évtizedek egyik leghíresebb politikai utópiája, Francis Fukuyama A történelem vége című kötete. Fukuyama érvelése szerint a globális fejlődés szükségszerűen a liberális demokráciák felé billenti el a mérleget, mert egyedül ez a rendszer képes betölteni a szabadsággal és emberi méltósággal kapcsolatos alapvető vágyainkat.
Sokáig úgy tűnt, hogy a trendek – ha döcögve is, de – Fukuyama prognózisa szerint alakulnak. Ellentétben a 20. századi globális ideológiákkal – a kommunizmussal és fasizmussal –, sem a „kínai álom”, sem a Vlagyimir Putyin fémjelezte eurázsiai eszme nem tudott saját régióján kívül követőket toborozni, miközben világszerte számos ország indult el a liberális demokrácia felé vezető úton.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »