Az RMDSZ elnöke Victor Ponta miniszterelnököt is értesítette a határozatról, így a miniszterelnök nem a sajtóból volt kénytelen értesülni a koalíciós partner döntéséről. Nem sokkal később Victor Ponta (képünkön lent) bejelentette: lemondana a miniszterelnöki tisztségről, amennyiben Klaus Johannis garantálja, hogy a jelenlegi kormánykoalícióból nevez ki miniszterelnököt.
„A választók hangjára a továbbiakban is oda kell figyelnünk, és úgy éreztük, hogy most a választóink akarata az, hogy többet foglalkozzunk a közösségépítéssel, és a kormányzati eszközöket ne tekintsük prioritásnak – fogalmazott az RMDSZ elnöke lapunknak a döntés hátteréről. Kelemen szerint egy politikus két nagy hibát követhet el: az első, ha nem hallgatja meg a választóit; a másik, ha mindig azt teszi, amiről azt gondolja, hogy elvárják tőle a választói, és nem próbál irányt mutatni. „Vannak azonban pillanatok, amikor olyan döntést kell hozni, ami a választók véleményével egybevág” – fogalmazott a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor lapunk kérdésére elmondta, hogy az RMDSZ nem akar kormányt buktatni, a Ponta-kormánynak a szövetség nélkül is megvan a stabil többsége a törvényhozásban. Az elnök szerint a szövetség továbbra is folytatni fogja a párbeszédet a romániai politikai erőkkel, a választók felhatalmazása szerint, és továbbra is támogatni fogják az életszínvonal növelését, a gazdasági növekedést célzó intézkedéseket.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »