hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Baltás gyilkosok Jeruzsálemben
Uszítók tüzelik az önjelölt terroristákat

2014. 11. 20.
Négy rabbi és egy rendőr halt meg az egyik nyugat-jeruzsálemi zsinagógában, ahová két palesztin terrorista tört be pisztollyal, késekkel és baltákkal felfegyverezve. A mészárlás - amelynek további nyolc sebesültje is van - még a sokat tapasztalt izraeli katasztrófa-elhárítókat is megdöbbentette: „Minden vérben úszott, a padsorok közötti vörös tócsákban imakönyvek hevertek” - idézte fel egyikük a látványt. A támadás az utóbbi hetek késeléses és autós merényleteinek sorában az eddigi legsúlyosabb volt. A terrorakciót világszerte elítélték, de az Európai Unió továbbra is Izraeltől vár engedményeket a palesztinok javára.

Tíz perc leforgása alatt négy özvegy és 24 árva gyermek maradt a zsinagógai terror után. Az áldozatok családjukkal együtt egyetlen utcában laktak, és a vallásos közösség megbecsült tagjai voltak. Az elmúlt hat év legvéresebb jeruzsálemi támadásában elhunyt négy rabbi közül egy brit, három másik pedig amerikai kettős állampolgár volt. Avraham Smuel Goldberg a kilencvenes évek elején költözött Londonból Jeruzsálembe. Ismerősei szerint Goldberg az elmúlt tíz évben szinte minden nap a Kehilat Bnei Torah zsinagógában imádkozott. „Buzgó zsidó hívő volt, távol tartotta magát a politikától. Egy célja volt, hogy békés, istenfélő életet élhessen. A legkedvesebb emberek egyike volt, akiket ismertem, a családjával együtt” – emlékezett vissza egyik barátja.

Brüsszel már büntetne

A jeruzsálemi terrorhullám ellenére az Európai Unió továbbra is Izraeltől vár engedményeket a palesztin állam mielőbbi felállítása érdekében. Federica Mogherini, az EU új külügyi főképviselője két hete izraeli látogatásán kijelentette: ötéves megbízásának lejárta előtt szeretné elérni, hogy létrejöjjön egy palesztin állam a ’67-es határokkal és Jeruzsálem fővárossal. Bár ezeket az előfeltételeket Izrael soha nem fogadta el, Brüsszel már a következő lépéseket készíti elő. A Haarec számolt be először arról a titkos uniós dokumentumról, amelyben az Izrael ellen tervezett szankciókat részletezik. Ezek a büntető intézkedések akkor lépnének életbe, ha Brüsszel úgy látja, hogy az izraeli lépések akadályozzák egy arab nemzetiségű Palesztina létrehozását. A dokumentumot az Európai Külügyi Szolgálat (EEAS) készítette, és a Haarec információi szerint már meg is küldték tanulmányozásra mind a 28 tagállam részére. Eszerint az EU „vörös vonalakat” kíván húzni, amelyek átlépését szankciókkal büntetné. Ilyen például a Jeruzsálem és a Maale Adumim közötti úgynevezett E1 zónában történő építkezés, illetve az 1949-es fegyverszüneti vonal túloldalán zajló bármilyen építkezés. Ezeket az EU olyan lépéseknek tekinti, amelyek célja Jeruzsálem megosztásának megakadályozása. Brüsszel Jeruzsálemet Izrael és Palesztina fővárosának ismeri el.
További tervezett szankciók a dokumentum szerint a Júdeából és Szamariából származó termékek bojkottja, az Izraellel való együttműködés korlátozása, sőt a szabadkereskedelmi egyezmény korlátozása is. „Európában nagyon frusztráltak, és zéró toleranciával tekintenek a telepesek-tevékenységére. Ez a dokumentum Brüsszelben zajló nemzetközi tervezés része, amelynek célja, hogy életben tartsák a kétállami megoldást” – mondta a Haarecnek egy európai diplomata. A lap úgy tudja, hogy a dokumentumot Christian Berger osztrák diplomata fogalmazta, aki az EEAS közel-keleti részlegét vezeti. Berger állt a tavaly júliusi Izrael elleni EU-szankciók mögött is. A büntető intézkedések tervezése egybeesik azzal, hogy az elmúlt két hétben emberi jogi csoportok és politikai pártok követelték, hogy az unió helyezze kilátásba az Izraellel kötött társulási egyezmény felfüggesztését. Az európai uniós tisztviselők által mérlegelt további büntető lépések között szerepel a júdeai és szamariai lakosok beutazásának tilalma, akik bármilyen okból büntetett előéletűnek számítanak, illetve megsértik a kereskedelemi egyezményeket.

A palesztin terroristák – két kelet-jeruzsálemi unokatestvér – az izraeli rendőrség szerint nem tartoztak egyetlen szervezett csoporthoz sem, és korábban is csak köztörvényes vétségek miatt kerültek összeütközésbe a törvénnyel. Rokonaik szerint az elmúlt hetekben radikalizálódhattak, miután Jeruzsálemben elterjedtek a híresztelések, hogy Izrael a templom-hegyi mecsetek lerombolását tervezi. Az alaptalan rémhírek nyomán több „magányos farkas” típusú terrortámadásra került sor az izraeli fővárosban. Két ízben gépkocsival hajtottak be palesztin merénylők villamosmegállóban várakozók közé, két másik esetben pedig késsel, illetve kiélesített csavarhúzóval támadtak izraeliekre. A legfiatalabb áldozat egy három hónapos csecsemő volt. (Késelős intifáda. Hetek, 2014. november 14.)

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!