hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Űrháború Ázsiában
India is helyet követel az űrhatalmak között

2013. 11. 17.
Űrszondát küldött a Marsra India a hét elején. Az ázsiai ország első ilyen jellegű próbálkozása eldöntheti, képes lesz-e az űrkutatás területén felemelkedésre számító India a bolygóközi űrutazások megvalósítására. A szonda, melynek sikeres célba jutása esetén 2014 szeptemberében kell Mars körüli pályára állnia, a tervek szerint a vörös bolygó légköréről és felszínéről fog adatokat gyűjteni.

A 20. század második felét jellemző amerikai–szovjet űrverseny után most Ázsiában kerül sor hasonlóra, melynek legújabb fejleményeként a Kínával versengő India bejelentette, hogy a tavaly augusztusban Mammohan Singh miniszterelnök által meghirdetett Mars-program végső stádiumához érkezett. Az űrhajó sikeres fellövésével újabb löketet kaphat az eddig csak csírázó rivalizálás a két ország között.
Az ázsiai térségben űrnagyhatalomnak számító Kínának saját űrállomása is van, és decemberben tervez fellőni egy holdjárót. Ugyanerre készül Japán is, amely Ázsia legtapasztaltabb űrkutatási programját tudhatja magáénak, de India is egyre komolyabb tényezőnek tűnik a fokozódó ázsiai „űrversenyben”.
A több mint 40 éves múltra visszatekintő Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) fő célkitűzése egészen eddig az olyan technikai fejlesztések elérése volt, melyekből a lakosság szegény rétegei közvetlenül is profitálnak, mint például a telekommunikáció fejlesztése, vagy a hatékonyabb környezeti megfigyelés műholdak segítségével. Ez a tendencia azonban úgy tűnik, hogy változóban van: a jelentős kapacitásokkal rendelkező űrügynökség 2008-ban 55 millió angol fontnyi pénzt invesztált Hold-programjába. Jelenleg egy holdjáró fellövése és emberi Hold-misszió is tervben van.
A főleg presztízsvezérelt, 60 millió fontos Mars-projekt célja sem a közállapotok javítása. A vállalkozás ugyanis a  a vörös bolygó felszínét és légkörét kívánja vizsgálni. Az ISRO vezetője, Dr. K. Radhakrishnan (képünkön) a BBC
kérdésére válaszolva elmondta: szeretnének valamilyen élet nyomaira bukkanni. Terveik szerint, ha metánt találnak, azt kívánják megvizsgálni, vajon az geológiai vagy biológiai eredetű. Bár az amerikai Curiosity marsjárónak ez nem sikerült, Radhakrishnan bizakodó: vélekedése szerint a Curiosity csak egy szűk területen vizsgálódik, ezért az indiai Mars-szonda sikeresebb lehet nála a metán utáni kutatásban.
A merész célokat kitűző Mangalyaan-misszió startját a Csendes-óceánon tapasztalt rossz időjárási körülmények miatt először el kellett halasztani. A kilövésre végül november 5-én került sor az India keleti partjainál fekvő Sriharikota szigetéről. Amennyiben a Bangalore-ban épített szonda eljut a Marsra, az ISRO lesz a negyedik űrügynökség, amelynek ez sikerül. Indiai források szerint az ország közvéleményét különösen az a tény tölti el örömmel, hogy az első három űrsiker (Amerika, Európa és Oroszország) között nincs ott Kína, főleg, hogy ez utóbbi is megpróbálkozott hasonló űrmisszióval 2011-ben, ám egy technikai hiba miatt kudarcot vallottak. Válaszul India olyan mértékben felgyorsította programját, hogy tizenöt hónap alatt el is készültek vele: nagy a kompenzációs igény, hiszen a nagy északkeleti szomszéd már tíz éve embert küldött az űrbe, míg India ezt jelen pillanatban csak tervezi.
India költségvetése 0,34 százalékát (körülbelül egy milliárd dollár) fordítja az űrkutatásra, és ennek az összegnek is csak nyolc százalékát teszi ki a szóban forgó Mars-program. Gazdasági szakértők kifejezték azt a reményüket, hogy jól látható gazdasági haszna lesz a hirtelen nagy hangsúlyt kapott űrprogramnak: a nemes célokon túl ugyanis India számára komoly motivációt jelent, hogy ha csökkentik az iramot, lemaradhatnak Kína mögött, akár a kilövések és műholdak fejlesztésében rejlő hatalmas üzleti lehetőségekről beszélünk, akár a kutatások által megszerzett szaktudásról.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!