hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sydney fölött az ég

2013. 11. 03.
Lapzártánkkor tetőzik a pusztító bozóttűz az ausztrál Kék Hegyek területén, ami ellen tűzoltók, önkéntesek és a katonaság együttes erővel harcolnak. A 35 fok körüli hőmérséklet, a 70 kilométeres szél és az alacsony páratartalom tovább növeli a veszélyét annak, hogy a különálló bozóttüzek tűzfalban egyesülnek, ami akár Sydney-t is elérheti. A város fölött az eget már napok óta sűrű füst borítja.

A szörfözők kedvenc partszakaszán, a Bondi Beach-en szürreális háttér előtt fényképezkednek a strandolók. Hatalmas, összefüggő narancsos-lilás felhőtömeg uralja a láthatárt, amely a napot is eltakarja. Ez nem más, mint a Sydney-től egyórányi távolságra levő természetvédelmi területen tomboló bozóttűz füstje. Új-Dél-Walesben, Ausztrália legnépesebb államában közel száz különálló tüzet lokalizáltak a múlt héten, amelyeknek eddig mintegy a felét sikerült eloltani. Los Angeles méretű terület lángol. Kétezer tűzoltó és az ország minden részéről érkező önkéntesek dolgoznak azon, hogy sikerüljön megakadályozni a három nagy tűzgóc találkozását. Jelenleg ellenőrzött tüzek gyújtásával igyekeznek keretek közé szorítani a lángokat. Penrith városától – amely közigazgatásilag már Sydney-hez tartozik – mindössze 25 km-re tombolnak a lángok. A szemtanúk videofelvételei szerint az utat, amely Sydney északnyugati területét a Kék Hegyek északi részével köti össze, sűrű füst borítja, két oldalról lángok szegélyezik, a szél pedig a lángok között áthaladó autók szélvédőjére fújja a parazsat. Barry O’Farrell, Új-Dél-
Wales állam miniszterelnöke szerint emberemlékezet óta nem pusztított ekkora tűzvész ezen a területen.
Lapzártánkig összesen 124 ezer hektárnyi terület vált a lángok martalékává. A tűzvésznek eddig egy halálos áldozata volt, egy 63 éves férfi, akit háza oltása közben szívroham ért.
A Kék Hegyek területén az iskolák szerdán nem nyitottak ki. Egy Sydney-ben élő magyar család lapunknak elmondta, hogy a városban tűzoltók járják végig a házakat, és mindenhol ellenőrzik az egyébként kötelezően működtetett füstriasztókat. A lakók egy tájékoztatót is kapnak arról, hogy veszély esetén hogyan szervezzék meg menekülésüket. Minden újságban tanácsok jelennek meg a bozóttűzre való felkészüléssel kapcsolatban. Az ablakokat már napok óta nem tanácsos kinyitni, a város levegőjének minősége 50 százalékkal romlott.
Bár a Port Stephens körzetébe tartozó tüzekkel kapcsolatban már őrizetbe vettek egy 11 és egy 15 éves fiút, a Sydney környéki tüzek gyújtása miatt pedig két 12-13 év közötti kislányt keresnek, Christiana Figueres, az ENSZ klímaügyi biztosa a globális felmelegedéssel próbálta indokolni a katasztrófát. A biztos a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy a bozóttüzek „teljes mértékben” Tony Abbott egykori ausztrál miniszterelnök számlájára írhatóak, aki eltörölte az energiaárakat nagymértékben növelő szénadót.   A tűzoltóság ugyanakkor szerdán bejelentette, hogy a tűz a Sydney-től nyugatra fekvő Lithgow mellett keletkezett, ahol hadgyakorlat folyt éles lőszerrel. A védelmi minisztérium a hadgyakorlat tényét megerősítette, de a tűzokozás lehetőségét lapzártánkig nem kommentálta.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!