hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Már Kína is aggódik Amerikáért
Ketyeg az óra

2013. 10. 10.
Második hete tart az amerikai kormányzat részleges leállása, miután még mindig nem sikerült áthidalni a költségvetéssel kapcsolatos különbségeket a Kongresszusban. Azonban vészesen közeleg az október 17-ei határidő, amikorra az adósságplafon megemelését kellene elfogadnia a törvényhozásnak. Ha ez nem történik meg, akkor az Egyesült Államok fizetésképtelenné válik, ami az egész világgazdaságra katasztrofálisan hatna. A helyzet miatt már Kína is aggodalmának adott hangot.

Folytatódik a huzavona a demokraták és a republikánusok között az átmeneti költségvetési törvénytervezet elfogadásával kapcsolatban. Egyelőre úgy tűnik, egyik párt sem akar engedni. John Boehner, a republikánus többségű Képviselőház elnöke vasárnap nem úgy festett, mint aki engedni akar, amikor azt nyilatkozta: „Itt az idő, hogy harcoljanak.” A republikánusok tárgyalásokat akarnak: a költségvetés elfogadásáért cserébe az Obamacare néven elhíresült egészségügyi reform visszavonását akarják elérni, az adósságplafon megemelésénél pedig kiadáscsökkentő intézkedéseket szeretnének. Boehner egyébként azt is állította, hogyha nem bocsátotta szavazásra a december 15-éig tartó költségvetést, amelyet már a demokrata többségű Szenátus jóváhagyott, mert a Képviselőház nem fogadná el. A demokraták azonban kétlik ezt, szerintük az alsóházban is meglenne annyi voks, hogy a törvénytervezet átmenjen.

Barack Obama egyértelműen a republikánusokat tette felelőssé a kialakult helyzetért, és a héten egy sajtótájékoztatón a második elnöki ciklusára jellemző, ellentmondást nem tűrő stílusban közölte: nem fog váltságdíjat fizetni, és nem enged a fenyegetésnek. Csak azzal a feltétellel hajlandó tárgyalni, ha a Kongresszus véget vet a kormányzati leállásnak, és megemeli a 16,7 ezermilliárd dolláros államadósság-limitet. A republikánusok viszont Obama hajthatatlanságát nehezményezik: Louisiana kormányzója, akit némelyek a párt lehetséges elnökjelölt-aspiránsának tartanak 2016-ra, amiatt bírálta az amerikai elnököt, hogy az irániakkal hajlandó tárgyalni, a republikánusokkal viszont nem. Hogy melyik fél fog engedni, azt nem lehet tudni.  Egyes értesülések szerint azonban Rob Portman republikánus szenátor dolgozik egy kompromisszumos javaslaton, amely szövetségi kiadáscsökkentő intézkedéseket, valamint az amerikai adórendszer reformját tartalmazná, cserébe pedig egy évre biztosítanák a kormányzat működését.

Az adósságplafon megemelésének közelgő, október 17-ei határideje már nemzetközi szinten is aggodalomra ad okot. Legutóbb egyébként 2011 augusztusában okozott riadalmat a pénzpiacokon és a szakértők körében az a lehetőség, hogy az Egyesült Államok fizetésképtelenné válhat. Akkor azonban az  utolsó pillanatban, 11 órás egyeztetés után megállapodás született az államadósság-limitet illetően.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!