hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nemzetközi lobbi a Hamaszért
Londonban konferenciáztak a terrorszervezet barátai

2013. 09. 12.
Izrael ellenes konferenciát tartottak a hétvégén Londonban. A kétnapos rendezvényt a Palesztin Visszatérés Központja elnevezésű társaság szervezte, amely Nagy-Britanniában a Hamasz palesztin terrorszervezet egyik legfőbb lobbicsoportja. A konferencia apropója a húsz évvel ezelőtti oslói megállapodás volt, az előadók pedig olyan nemzetközileg ismert szónokok voltak, akik nyíltan szélsőséges nézeteket vallanak.

Sikeresnek titulálták a szervezők azt a kétnapos konferenciát, amelyet annak alkalmából tartottak Londonban, hogy húsz évvel ezelőtt került sor az úgynevezett oslói megállapodásra Izrael és a Palesztin Felszabadítási Szervezet között, kísérletet téve a felek közötti konfliktus rendezésére. Az egyezség teremtett alapot többek között a palesztin kormányzat, a Palesztin Nemzeti Hatóság megalakulásához, valamint felvázolta az izraeli csapatkivonást a Gázai övezetből és Ciszjordániából.

Az izraeli engedmények ellenére, a rendezvény résztvevői a palesztinokat ért hátrányokról és negatív fejleményekről beszéltek a megállapodás kapcsán. Véleményük nem meglepő, hiszen valamennyien nyíltan Izrael-ellenes álláspontot képviselnek, és a Gázai övezetet uraló Hamasz terrorcsoporthoz kötődnek. A London központú Palesztin Visszatérés Központját (PRC), amely az eseménynek otthont adott, hírszerzési ügynökségek a Hamasz egyik fő lobbicsoportjának tartják Nagy-Britanniában. 2010-ben az izraeli kormány betiltotta a PRC-t, amely szerintük a Hamasz célkitűzéseit igyekszik népszerűsíteni Európában.

Egyes források azt is állítják, hogy a csoport befolyásos tagjai között három Hamasz-aktivista is található, akik az 1990-es években találtak menedéket a briteknél. A PRC igazgatója, Majed Al-Zeer hírszerzési értesülések szerint Júdea és Szamaria területén volt a palesztin terrorcsoport aktivistája a mozgalom megalakulása után. 2010-ben például az al-Dzsazíra hírtelevíziónak az izraeli célpontok elleni „katonai ellenállás” szükségességét ecsetelte. Sokat mond az is, hogy a PRC konferenciáin egyébként rendszeresen szót kapnak a Hamasz „ismertebb” vezetői.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!