hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Vegyi Asszad” utoló dobása?
Már hadrendben állnak a vegyi fegyverek

2012. 12. 06.
Az Egyesült Államok és szövetségesei napokon belül készek beavatkozni Szíriában, ha Asszad elnök végső eszközként vegyi fegyvereket vet be a lázadók ellen. A londoni Times értesülése egybevág Barack Obama és Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár figyelmeztetésével. A szíriai végkifejletet gyorsíthatja az is, hogy az észak-atlanti katonai szövetség engedélyezte Patriot légvédelmi rakéták telepítését a török-szír határra.

 „Nem kell nagy előkészület ahhoz, hogy meginduljon a támadás, mert az összes szükséges katonai erő a térségben van már” – nyilatkozta egy amerikai kormányzati forrás a Timesnak. A nyugati szövetségesek már korábban is egyértelművé tették, hogy vegyi fegyverek bevetése esetén készek beavatkozni Szíriában.

December elején azonban olyan jelentések érkeztek, hogy az egyre szorultabb helyzetben lévő Basar Asszad elnök utasítást adott a tömegpusztító fegyverek készenlétbe helyezésére. A katonai helyzet ellenőrzése fokozatosan kicsúszik a szíriai diktátor kezéből: a felkelők már a főváros külső negyedeit támadják, és a légierő két gépét is lelőtték. A civil áldozatok száma már megközelíti az 50 ezret, ezért is egyre sürgetőbb a nemzetközi közösségnek Asszad eltávolítása. A szíriai elnök – akinek több közel-keleti hírforrás a hétvégén a halálhírét keltette, de ezt egyetlen hiteles forrás sem erősítette meg – utolsó aduja a vegyi fegyverek bevetése lehet. Különösen, ha Törökország kezdeményezésére létrejön a repüléstilalmi övezet az ország északi részén. Ez ugyanis gyakorlatilag teljes védelmet és fegyver-utánpótlási útvonalat biztosítana a felkelőknek, hiszen Asszad az utóbbi időben már csak légiereje bevetésével tudta őket feltartóztatni. December 3-án az AFP hírügynökség azt jelentette, hogy Szíriában megkezdték a halálos méregnek számító szaringázkészletek hadrendbe állítását. A vegyi fegyver alkotóelemeit biztonsági okokból elkülönítve tárolják, de a francia források úgy tudják, hogy Asszad utasítást adott a méreg katonai mennyiségben történő előállítására. A New York Times hírszerzési forrásokból szintén úgy értesült, hogy fokozott aktivitást észleltek a vegyifegyverraktárak körül. A DEBKAfile izraeli biztonságpolitikai hírportál pedig azt jelentette, hogy a szíriai hadsereg vegyifegyveregységének szakértőit és az ideggázokat tartalmazó gránátok bevetésére szolgáló lövegeket Damaszkuszból Aleppóba küldték. A portál úgy tudja, hogy az egységek 48-72 órán belül harcra készek lehetnek. A damaszkuszi kormány ugyanakkor hivatalos cáfolja, hogy tömegpusztító fegyvert vetne be a szíriai lázadók ellen.

A nyugati vezetők mindenesetre határozottan reagáltak a hírekre. „Világossá akarom tenni Asszad és beosztottjai számára, hogy a világ szeme rajtuk van. Ha bárki megpróbálná bevetni ezeket a rettenetes fegyvereket, tudnia kell, hogy a nemzetközi közösség azonnali reakciójára számíthat” – mondta Barack Obama, aki „tragikus tévedésnek” nevezte azt a lehetőséget, ha Asszad mégis ehhez az eszközhöz folyamodna. Az amerikai elnök figyelmeztetéséhez csatlakozott a NATO-főtitkár is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!