hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Obama 2.0: mi várható?
Nem ünnepelhetett sokáig az amerikai elnök

2012. 11. 15.
A gazdagok megadóztatása és Szíria lehet az újraválasztott amerikai elnök számára az első bel-, illetve külpolitikai frontvonal. Barack Obama egyetlen nap ünneplést és pihenést engedett csapatának, majd újra munkába állt, és felszólította a kongresszust, hogy lássanak neki a költségvetési válság megoldásának. Az elnöknek emellett legalább öt kulcsminisztérium élére kell új vezetőt találnia, miközben váratlanul  nyakába szakadt Petraeus tábornok, lemondott CIA-igazgató szövevényes szerelmi kémtörténete is.

„Pénzügyi szakadék” – ezt a fogalmat emlegetik az elnökválasztás után a legtöbbet Washingtonban. Bár az aggodalmasabbak a december 21-ére jósolt maja világvégét jegyezték fel a naptárukba, Barack Obama számára sokkal több fejfájást okoz december 31-e. Ezzel a nappal jár le ugyanis egy sor olyan adójogszabály, ami – ha nem történik addig valamilyen kompromisszum – automatikusan azt eredményezi, hogy 2013. január 1-jétől több tízmillió amerikai élete válik nehezebbé. Ez pedig nem lenne jó indítás a második Obama-ciklushoz.

A népszerűtlen változásokat részben még a Bush-kormányzat hagyta időzített bombaként a Fehér Ház új lakóira. Az új év beköszöntével lejárnak azok a vállalkozói adókedvezmények, amelyeket 2001 és 2003 között vezetett be az előző elnök. Kifutnak továbbá az Obama-kormányzat átmeneti gazdaságélénkítő intézkedései is, amelyek a munkavállalók járulékát csökkentették. Életbe lépnek viszont a kiterjesztett egészségbiztosítási rendszer – az Obamacare – miatt szükséges adóemelések és költségvetési szigorítások.

Barack Obama azonban nem akar ejtőernyő nélkül beleugrani ebbe a pénzügyi szakadékba, ezért ragaszkodik a tehetősebbeket érintő adóemelések bevezetéséhez. Nem kell feltétlenül szupergazdagokra gondolni: a határt az évi 200 ezer dollárt keresőknél húznák meg, így az adóemelések közel kétmillió családot érintenének. Nekik minimum 3500 dollárral kell több adót fizetniük 2013-tól. Az így keletkező 20 milliárd dollárnyi többletbevételből tompítaná Obama a költségvetési megszorításokat, amelyek többek között az oktatási programok lefaragását is jelentik. „Az amerikaiak többsége egyetért velem, hogy csak kiadáscsökkentéssel nem állíthatjuk talpra a gazdaságot. Ehhez szükség van arra, hogy a legtehetősebbek egy kicsit több áldozatot vállaljanak” – mondta a választási győzelem után 48 órával tartott első sajtótájékoztatóján az elnök. Obama attól is tart, hogy a megszorítások nyomán tovább emelkedik az amúgy is nagyon magas, 8 százalék körüli munkanélküliség. Az elemzések szerint a recesszió nyomán 9-10 százalék közé emelkedne az állástalanok száma.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!