hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újra IRA - Egyesítik erőiket a terroristák

2012. 09. 14.
Észak-Írországban a négy legnagyobb köztársaságpárti szervezetbl három azt tervezi, hogy összevonják eriket, és újra beindítják tevékenységüket az IRA (Ír Köztársasági Hadsereg) zászlója alatt. A köztársaságpárti félkatonai szervezetek nyilatkozata kifejti: az ír vezetk elbuktak, ezért „fegyveres küzdelemre van szükség”.

A The Guardian szerint az Igazi IRA-hoz csatlakozott a RAAD köztársaságpárti szervezet, amely egy rendkívül erőszakos polgárőrséget állított fel Derryben, és több más olyan szervezet is, amelyekről gyanítható, hogy 2011-ben részt vettek egy katolikus rendőr, Ronan Kerr meggyilkolásában, illetve egy 2010-es támadásban, amelyben egy másik katolikus rendőr sebesült meg.
A döntés révén több száz fegyveres szakadár egyesíti erejét, hogy elkötelezetten harcoljon az Ír Köztársaságért – ezért több támadást szerveznek a hatóságok és egyéb célpontok ellen, amelyek szerintük a brit jelenlétet képviselik.
1998 óta ez az első alkalom, hogy az erőszakszervezetek szövetkeznek. Nyilatkozatuk szerint a független Írországot célzó mozgalom az utóbbi években azért nem haladt előre, mert az ír nacionalizmus rendkívüli módon megosztott volt.” Az egyesüléssel azonban abban reménykednek, hogy „a szükségszerű fegyveres harccal elérhetik az ír szabadságot a brit korona erőivel szemben”, amely szerintük akkor valósul meg, amikor a teljes brit katonai jelenlét eltűnik Észak-Írországból. A nyilatkozat önkényúrnak nevezi Owen Patersont, Észak-Írország ügyeinek miniszterét, amiért számos nacionalista kulcsfigurát letartóztatott. Állításuk szerint „nem az IRA, hanem Nagy-Britannia választotta a provokációt és a konfliktust”.
Az Igazi IRA-t tartják felelősnek az 1998-as omagh-i bombatámadásért, amelyben 29 ember meghalt, és 220-an megsebesültek. A RAAD Londonderryben, Észak-Írország második legnagyobb városában működik, és 2008 óta egy személy meggyilkolásáért, valamint több mint 40 személy megsebesítéséért felelős. Ezen kívül több tucat fiatalt fenyegetett meg, hogy ha nem hagyják el a várost, akkor támadás fogja őket érni. A katolikus fiatalokat azzal vádolják, hogy kábítószerrel kereskednek. Derryben a fenyegetések hatására sok fiatal kalapáccsal és baseballütőkkel alszik. Júniusban a csoport magára vállalt egy rendőrség elleni támadást is.
2005-ben az IRA vezető tanácsa bejelentette, hogy felhagy fegyveres akcióival, feloszlatja katonai szárnyát, és ezentúl „kizárólag békés módszerekkel, tisztán politikai úton és demokratikus programok révén akar küzdeni politikai célkitűzéseinek megvalósításáért”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!