hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mindhalálig hatalom
A Twitteren is nyomul Chávez

2012. 06. 08.
Hugo Chávez venezuelai elnök vadonatúj lakással jutalmazta hárommilliomodik Twitter-követőjét. A kampányfogás alátámasztja Chávez nyilatkozatait, miszerint továbbra is eltökélt szándéka versenybe szállni a harmadik elnöki ciklusért a közelgő választásokon. A nagybeteg vezető azonban a hírek szerint egyáltalán nem biztos, hogy megéri az októberi eredményhirdetést.

Vegyes indulatokat váltott ki, amikor a múlt héten Hugo Chávez új otthonnal ajándékozta meg Twitter-mikroblogjának hárommilliomodik követőjét. A mindössze tizenkilenc éves szerencsés nyertes már át is vette a nagylelkű jutalmat, és hálás üzenetekkel árasztotta el Twitter-oldalát: jótevő­jét „a legjobb elnöknek”, a beköltözést pedig „élete legboldogabb napjának” nevezte. A „szegények hőseként” 1998-ban hatalomra került Chávez kormánya a közelgő választások előtt egyébként feltűnően nagy építkezésekbe kezdett, és már több száz lakást utalt ki.
Hugo Cháveznek tavaly március óta van saját mikroblogja a Twitteren, amely mostanra a venezuelaiak körében az egyik legnépszerűbb weboldal lett. A hivatalos közlemények mellett Chávez itt kommentálja a különféle politikai eseményeket is. Az elmúlt egy évben azonban az államfő betegségéről szóló bejegyzések váltak a blog állandó témájává.
A napokban röppent fel a hír, mely szerint Hugo Chávez rákbetegsége valószínűleg a végső stádiumban van. Dan Rather, a CBS veterán újságírója adta hírül, hogy az ötvenhét éves venezuelai elnöknek alig néhány hónapja lehet hátra. Az előrejelzés azért is sokkolta a közvéleményt, mert a hivatalos nyilatkozatok szerint a több műtéten és kemoterápián átesett Chávez gyógyulófélben van, és teljes gőzzel készül a választásokra.
Chávez februárban komoly műtéten esett át egy havannai kórházban, melynek során már a második daganatot távolították el a medencéjéből. Tavasszal ismét hosszabb időt töltött a kubai fővárosban sugárkezelésen. Két hónappal ezelőtt a katolikus közösség előtt tartott, érzelmektől fűtött beszédében az elnök könnyek között fohászkodott Istenhez, hogy kímélje meg az életét. Az elmúlt évben Chávez egyébként az amazonasi őserdők sámánrituáléin is részt vett a gyógyulás reményében. A szélsőséges kijelentéseiről elhíresült politikus nemrégiben azt állította: talán az Egyesült Államok titkosszolgálata fertőzi meg a dél-amerikai vezetőket rákkal, miután a brazil, a paraguayi és az argentin elnöknél is diagnosztizálták a betegséget.
Akárhogyan is, Chávez nem adja fel: múlt héten hivatalosan is regisztráltatta magát a választásokra. A közvélemény-kutatási adatok szerint országszerte biztos fölénnyel vezet.  „Ha valamit megtanultunk Cháveztől az elmúlt tizenhárom év során, az az, hogy sosem szabad őt leírni” – állítják washingtoni elemzők, akik egyetértenek abban, hogy az otthon még mindig népszerű vezetőnek jó esélye lenne az újraválasztásra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!