hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hatalmi harc az utódlásért

2012. 06. 07.
„Úgy vélem, hogy a most zajló események már a következő konklávé előszelének tekinthetők" - nyilatkozta a Hetek kérdésére Cris Putnam Vatikán-szakértő, akinek áprilisban jelent meg Petrus Romanus - Elérkezett az utolsó pápa című könyve. Putnam úgy látja, hogy a pápai inas letartóztatása és a Vatikáni Bank elnökének menesztése összefüggésben áll egymással, mert mindkét férfit bizalmas dokumentumok kiszivárogtatásával vádolják. „Az egyik cél a pápa alkalmatlanságának a bizonyítása lehet.

Tavasszal sokat célozgattak arra, hogy XVI. Benedek 85. születésnapján, április 16-án esetleg önként lemond. Ez nem történt meg, sőt a pápa azt kérte a hívektől, imádkozzanak, hogy minél tovább el tudja látni hivatalát. Úgy tudjuk, hogy most a közvetlen környezetében kirobbantott botrány mélyen megrendítette, s az erejét láthatóan meghaladja a sokféle, egyenként is nagyon súlyos ügy kezelése. A Vatikán a káosz miatt folyamatos védekezésre kényszerül, ami elvezethet oda, hogy XVI. Benedeknek nem marad más választása, mint hogy átadja a hatalmat."

Az utódlásért folytatott harc során jól jöhetnek a kiszivárogtatott dokumentumok, amelyeknek tartalma elsősorban a nagy hatalmú vatikáni államtitkár, Bertone bíboros esélyeit rontja. Gianluigi Nuzzi könyvében szerepel egy levél Paolo Sardi bíborostól, aki korábban államtitkár-helyettesként a vatikáni adminisztráció második embere volt. Sardi már 2009-ben így írt a pápának: „Egy ideje már az egyház különböző részeiben, még a hívek között is növekszik az aggodalom amiatt, hogy egyre érzékelhetőbb a központi irányítás hiánya és a zűrzavar." Putnam lapunk kérdésére a legkényesebb ügyek között említette az IOR számláin tisztára mosott, nagy összegű politikai korrupciós pénzekről kiszivárgott dokumentumokat. „A kiszivárogtatások áldozata a XVI. Benedek jobbkezének tartott Tarcisio Bertone bíboros lehet, akit korábban az első számú pápaesélyesek között tartottak számon" - állítja Putnam, aki szerint a további, eddig még nyilvánosságra nem került dokumentumok tovább mélyíthetik a válságot.

Ezek között lehet egy máig felderítetlen gyermekgyilkossági ügy is. A tizenöt éves Emanuela Orlandi 1983-ban tűnt el a Vatikánban. Szülei a pápai állam alkalmazottai voltak, akik a mai napig nem kaptak választ arra, hogy mi történt a gyermekükkel. Az ügyben számos elmélet napvilágot látott, egy nemrég kapott névtelen telefonhívás nyomán azonban a nyomozók most egy konkrét szálat vizsgálnak. Eszerint a lányt szexuális céllal rabolták el, majd egy vatikáni orgia keretében megerőszakolták és megölték. A holttestet állítólag a római Sant'Apollinare-bazilikában, egy 1990-ben meggyilkolt római maffiavezér sírjában rejtették el. A Vatikán idén áprilisban hozzájárult ahhoz, hogy felnyissák a sírt, ahol a halottszemle során a híres keresztapa, Enrico „Renatino" De Pedis holtteste mellett egy ládikában további csontokat is találtak. Ezek törvényszéki vizsgálata még tart. Ha bebizonyosodik, hogy II. János Pál pápa idején magas szintű egyházi hozzájárulással a bazilikában rejtették el a kislány maradványait, új nyomozás kezdődhet az ügyben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!