hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fogy az energia
Japán nem boldogul atomerőművek nélkül

2012. 06. 15.
A japán kormány két atomreaktort indítana újra a Japán-tenger partján fekv fukui üzemben. A döntést mindeddig halogatták, attól tartva, hogy az egy éve történt fukusimai katasztrófa miatt a lakosság ellenezné a reaktorok újrabekapcsolását.

Japán elindítana két atomreaktort – jelentette be nemrég Joshihiko Noda miniszterelnök egy televíziós interjúban. „Muszáj újra működésbe hozni a reaktorokat ahhoz, hogy megóvhassuk az ország gazdaságát” – indokolta döntését. A miniszterelnök szerint Japán nem boldogul az olcsó és stabil villamosenergia nélkül.
Az egy évvel ezelőtt történt fukusimai katasztrófa óta karbantartásra leállított reaktorok korábban az ország villamosenergiájának 30 százalékát állították elő. Az ázsiai ország 54 reaktora közül jelenleg mindössze tíz üzemel. A jelentős energiakiesés miatt a tokiói elektromos művek sürgette a vállalatokat és a civil háztartásokat, hogy ezen a nyáron 15 százalékkal csökkentsék energiafelhasználásukat. A miniszterelnök azzal is érvelt, hogy a reaktorok leállásával munkahelyek szűntek meg.
Noda az ohi üzem 3-as és a 4-es számú reaktorát indítaná újra. A kabinet a jövő héten hivatalosan is előterjesztheti döntését, amennyiben a fukui prefektúra – amelyhez közigazgatásilag tartozik az üzem – beleegyezik a két reaktor újraindításába. A gyakran „nukleáris völgy”-ként is emlegetett part menti város egyébként összesen 13 reaktornak ad otthont.
Fuku polgármestere azzal a feltétellel adja áldását a műveletre, ha a miniszterelnök százszázalékos kezességet vállal érte. A reaktorok védelmi rendszerének ki kell állnia egy úgynevezett  „stressztesztet”, amelyben felmérik, hogy mennyire biztonságos egy esetleges cunami vagy földrengés során.
A japán társadalom, csakúgy, mint a kormány, erősen megosztott a kérdésben. A miniszterelnököt a bejelentés napján demonstrálók fogadták Tokióban, „Ellenezzük az újraindítást” feliratú táblákkal. A Greenpeace japán kirendeltsége szintén kritizálja a tervet. Junichi Sato, a szervezet ügyvezető igazgatója szerint lehetetlen, hogy előzetes ellenőrzések és nemzeti egyeztetés nélkül újraindítsák az erőműveket.
A 2011. március 11-én bekövetkezett fukusimai tragédiát az 1986-os csernobili baleset után a második legnagyobb nukleáris katasztrófaként emlegetik.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!