hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Húsz éve omlott le a berlini fal
Halálzóna

2009. 11. 07.
„Senkinek nem áll szándékában falat építeni” – hangzott az ígéret 1961. június 15-én. Alig tíz héttel később a berliniek már egy  kettészakított városban ébredtek. A fal mérlege: 5000 szökési kísérlet, ebből 3000 sikertelen, 239 halálos áldozat, több ezer letartóztatás, szétszakított családok, derékba tört karrierek, és a sor még hosszan folytatható.

1944 szeptemberében a második világháború győztes hatalmai maguk között befolyási övezetekre osztották Németországot. A bukott birodalom egykori fővárosát, Berlint először három, majd négy részre tagolták: amerikai, brit, francia és szovjet szektorokra. A náci Németország feltétel nélküli kapitulációja után a szövetségesek átvették a zónák és a berlini szektorok igazgatását. Ez az intézkedés hosszú távon azonban csak a nyugatnémeteknek jelentett felszabadulást, az ország keleti részeire már a Szovjetunió vasfüggönye készült leereszkedni. Miután a nyugati hatalmak katonailag kivonultak a tér­­ségből a polgári berendezkedés érdekében,
a három nyugati zónát egyesítették, így Német­országban egyrészről nyugaton elindulhatott a polgári demokratikus berendezkedés, másrészről keleten a kommunista rendszer bevezetése. A különbségek először gazdasági szinten jelentkeztek. Míg a nyugati zónák felvirágzóban voltak a Marshall-segélynek köszönhetően, a szovjet blokk egyre kiszolgáltatottabbá vált a sztálini gazdaságpolitikának. Államosították a magán-, ipa­ri-, föld- és banktőkét, és továbbra is negyven had­testet állomásoztattak a területen. A szakadék a két blokk között eltitkolhatatlanná vált: 1961-re több mint hárommillió ember hagyta el az NDK-t.
A migráció egyre aggasztóbb méreteket öltött, így 1952-ben az NDK vezetősége a demarkációs vonalak lezárásáról határozott. A probléma csupán az volt, hogy a szintén négy zónára osztott Berlin a szovjet szektor kellős közepén volt. Miután sem a nyugati szövetségesek, sem a Szovjetunió nem volt hajlandó lemondani a városról, a szovjetek blokádot vontak Nyugat-Berlin köré, hogy a szövetségesek ne tudják eljuttatni segélyüket a nyugat-berlinieknek. A szövetségesek ezután repülőgépekről dobták le az élelmiszert, gyógyszereket, ruhákat tartalmazó ládákat.
1961-ben elterjedt a hír, miszerint a szovjetek végleg meg akarják állítani a Nyugatra Berlinen keresztül tartó menekültáradatot, és ennek érdekében zónájuk határán falat kívánnak építeni. A hír hatására újabb ezrek indultak útnak a szabadságot jelentő „Szabad Város” felé. A keletnémet kommunista párt és egyben az NDK első embere, Walter Ulbricht erre sajtótájékoztatót tartott, amelyben kijelentette, hogy „senkinek nem áll szándékában falat építeni”. Augusztus 13-án azonban elindult Berlin keleti szektorának lezárása. Eleinte szögesdrótkerítések és úttorlaszok jelezték a változást, majd sorra születtek a korlátozó
kormányrendeletek: kelet-berliniek nem dolgozhattak többé Nyugat-Berlinben, a tömeg­közlekedést a két városrész között megszakították. Már aznap megtörtént az első szökés: egy fiatal keletnémet katona, akinek a lezárást kellett volna biztosítania, átugrott a szögesdróton, ahol a nyugatiak felsegítették egy csapatszállító teherautóra. Augusztus 15-ére virradólag a berliniek már két külön állam polgáraiként ébredtek: az éjszaka folyamán a rendőrség lezárta a Brandenburgi kaput, majd határőrökkel kísért építőmunkások nekiláttak a fal első részé­nek fölépítéséhez.
Egy hét sem kellett, és eldördültek az első halálos lövések. Az első áldozat egy huszonnégy éves férfi volt, akit a Humboldt téren lőttek le a ha­tár­őrök. Az őrizet egyre szigorodott, majd miután egy szökéseket szervező nyugatnémet ügynök le­lőtt egy határőrt, az incidenst további védelmi rendszerek kiépítésére használták ürügyként. 1962 júniusában megindult a második fal építése 92 méterrel a már létező fal mögött. A két fal között elterülő rész „Halálzóna” néven vált hírhedtté a fokozott kontroll miatt, ahol tankcsapdák, akna­mezők, nagy­fe­szült­ségű szögesdrótkerítések, őr­tornyok lehetetlenítették el a menekülést. Ennek ellenére százak kísérelték meg az átjutást a későbbiekben is.
A legmegrázóbb eset minden bizonnyal a tizen­nyolc éves Peter Fechter szökési kísérlete volt. A fia­tal fiú építőmunkásként dolgozott a falnál, amikor futásnak eredt. A határőrők megsebesítették, de nem halálosan. Ezt követően azonban nem voltak hajlandók orvosi ellátást biztosítani, és a fiú se­gélykiáltásaira érkező nyugat-berlinieket is el­ül­dözték. A „senkiföldjén” segítség nélkül el­vérző tinédzser agóniáját több tucat ember nézte végig te­he­tetlenül, híre pedig bejárta a világsajtót.
Az ezt követő években folyamatosan tökéletesítették a fal védelmi rendszerét. Felépült egy újabb fal, a tetején cső alakú elemmel, ezzel tovább nehezítve a szökést, valamint komplikálták a határátkelést, külföldieknek megtiltották, a keletnémeteknek pedig csak különleges engedély­lyel tették lehetővé a határátlépést.
A hetvenes években folyamatosan nőtt az elégedetlenség a keleti blokkban. A feszült helyzetet fokozták a rezsim embertelen megnyilvánulásai, amilyen az 1976-os baleset volt. Két nyugat-berlini kisgyerek véletlenül beleesett a szovjet szektor határát jelentő Spree folyóba, de a határ­­őrök megakadályozták, hogy a nyugatiak kimentsék őket. Jóval később ők maguk próbálták kihúzni a kicsiket, de akkor már késő volt. 1977-ben került sor először összecsapásokra az NDK-ban, amikor az október 7-ei ünnepen a rendőrség a fal lebontását követelő tömegbe lőtt. Három tinédzser meghalt.
1989 januárjában a Szovjetunióban már javában zajlott a peresztrojka, amikor Erich Honecker, a párt első embere kijelentette, hogy a fal ötven, de még száz év múlva is állni fog. A sors iróniája, hogy Honeckert pár hét múlva lemondatták. Nyárra olyan mértékűvé vált az elégedet­lenség, hogy az összes nagyobb német városban tömegek vonultak az utcákra szabad választásokat és utazáshoz való jogot követelve. A páneurópai piknik keretében aztán több ezer keletnémet Magyarországon keresztül menekült Nyugatra. A rendszer végleg megingott.
1989. november 9-én Günther Schabowski tévesen a határátkelőhelyek megnyitásáról nyilatkozott. Amikor egy újságíró megkérdezte, hogy erre mikor kerülne sor, így válaszolt: „Amennyiben információim helyesek, azonnal hatályba lépnek.” A reakció elsöprő erejű volt: ezrek vonultak a falhoz, hogy rég nem látott szeretteikkel találkozzanak, és tanúi legyenek a történelmi pillanatoknak. A határőrök tehetetlenül álltak, végül megnyitották a határátkelőket, és az évtizedek óta elszakított honfitársak, családok és barátok újra átölelhették egymást.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!