Állítólag 15 millió dollárt kérnek a 200 millió dolláros rakományért és a
tankerért. A kalózok nevében nyilatkozó férfi a BBC-nek elmondta: nem bíznak
semmilyen közvetítőben, egyedül a tulajdonosokkal hajlandók tárgyalni. A Sirius
Star lengyel kapitánya közölte: a körülményekhez képest jól vannak, és
lehetőséget kaptak arra is, hogy a rokonaikkal telefonon beszéljenek, de a hajót
nem hagyhatják el. Közben a világ kőolajszállító hajóinak 75 százalékát
képviselő Intertanko szervezet vezetője azt javasolta, hogy vonják blokád alá
Szomáliát, mivel így meg lehetne akadályozni a kalóztámadásokat. A muszlim
államban évtizedek óta csak formális kormányzat működik, az országot a
kalózokkal – és egyes vélemények szerint terroristákkal is – összefonódott helyi
vezetők irányítják. (BBC)
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »