Cipi Livni 1958 júliusában született Tel Avivban. Édesapja, aki
Lengyelországból származott, és édesanyja is az Irgun tagjai voltak, mely
földalatti mozgalomként a zsidó állam megalakulása előtt a britek ellen harcolt.
Egyes feljegyzések szerint Livni szülei elsőként kötöttek házasságot az 1948-ban
megalakult Izrael államában.
Livni a kötelező katonai szolgálatot követően lépett be az izraeli
titkosügynökség kötelékébe az 1980-as évek elején. Az itt töltött időszakról
azonban a politikusnő – valószínűleg a kiképzésnek megfelelően – nem sokat árult
el, úgyhogy különböző hírek keringenek a leendő miniszterelnök Moszadban
betöltött szerepéről. Egyes vélemények szerint egy elitalakulat tagja volt, és
arab terroristák levadászásában vett részt Európa-szerte. Egy izraeli csatorna a
nyáron azonban nem ilyen „fényes” karrierről számolt be. Értesülései szerint
Livninek igazából annyi volt a küldetése, hogy a titkosszolgálat által használt
lakásokra vigyázzon, és biztosítsa, hogy a helyi hatóságok ne fogjanak gyanút az
ott zajló tevékenységeket illetően.
A The Times brit lap úgy értesült, hogy Livni komoly kockázatokat vállalt az idő
alatt, amikor izraeli ügynökként egy fedett sejtben Európában tevékenykedett.
Annyi bizonyos, hogy a leendő miniszterelnök asszony akkor dolgozott Párizsban,
amikor a Moszad palesztin milicista csoportok és Szaddám Huszein nukleáris
ambíciói ellen folytatott erőteljes harcot. A Moszad egykori igazgatója, Efrajim
Halevi szerint Livni egy elitalakulat tagja volt, de biztonsági okokra
hivatkozva nem árult el konkrétumokat az 1980 és 1984 között folytatott
szolgálatáról. Halevi nagyon ígéretes ügynöknek ismerte meg Livnit, aki előtt
fényes karrier állt.
A 22 éves Livnit állítólag gyerekkori barátnője, Mira Gal szervezte be a
Moszadba a katonaság után, aki maga is két évtizeden át tevékenykedett az
ügynökségben. Gal egyébként jelenleg Livni miniszteri hivatalát vezeti. A
pártelnök a legtöbb újonchoz hasonlóan az úgynevezett „diákmunkák” végzésével
kezdte, ilyen volt például az olyan biztonsági lakások fenntartása, melyet
elitalakulatok vagy komolyabb ügynökök használtak európai bevetésük során, de
ezek a feladatok is kockázatokkal jártak. A tanulóidő után Livni további
képzésen vett részt, mely során ügynökök toborzására és információszerzésre
tanították.
Egy volt francia hírszerzési ügynök elmondta, hogy az 1967-es hatnapos háború
után Párizs fontos hírszerzési központtá vált a Moszad számára, mivel kitűnő
kapcsolattal rendelkezett a francia szolgálatokkal, és mivel nagyon sok
palesztin központot működtettek a nagyvárosból. Ebben az időben az izraeli
titkosszolgálat fokozta ügynöki tevékenységét, mivel az Európában dolgozó
izraeliek nem voltak biztonságban, Izrael londoni nagykövetét, Slomo Argovot
például terroristák fejbe lőtték és súlyosan megsebesítették. Párizsban két
Moszad-állomás működött, az egyik Franciaországot, a másik pedig Nyugat-Európa
többi részét fedezte. Az itt tevékenykedő ügynökök több likvidálást hajtottak
végre, és állítólag sikeresen épültek be olyan terrorista csoportokba, mint a
Carlos, a Sakál vezette terrorcsoport vagy Abu Nidal szervezete.
A Moszad párizsi megbízottjai emellett azt a feladatot is kapták, hogy hiúsítsák
meg Szaddám Huszein atomfegyver előállítására tett erőfeszítéseit, valamint
akadályozzák meg, hogy a Bagdad mellett található Osirak feldolgozó
létesítménybe nukleáris üzemanyag jusson. Egy francia jelentés szakértőkre
hivatkozva azt állította, hogy Livni annak az elitalakulatnak volt a tagja,
amely 1983-ban Párizsban egy ebéd során megmérgezte Abdul Rasul iraki
atomtudóst.
Livni mindenesetre viszonylag hamar felhagyott ügynöki karrierjével, hogy
férjhez menjen és családot alapítson, majd kereskedelmi ügyvédként dolgozott.
Politikai pályafutása 1999-ben kezdődött, mikor a Likud egyik képviselőjeként
beválasztották a knesszetbe.