Wright múlt heti nyilvánosság elé lépése nem igazán kedvezett az elnökségért
versenyző illinois-i szenátornak. A lelkész ugyanis nemhogy nem vonta vissza a
prédikációkban elhangzottakat, hanem kijelentette, hogy a botrány valójában nem
róla, hanem a színes bőrű közösségek támadásáról szól. A lelkész emellett
megvédte szeptember 11-ével kapcsolatos megjegyzéseit, Louis Farrakhant, az
Iszlám Nemzet vezetőjét pedig a 20. és 21. század egyik legfontosabb hangjának
nevezte, és azt a kijelentését is megerősítette, hogy az amerikai kormány
találta fel a HIV-vírust a célból, hogy a színes bőrű lakosságot megtizedelje. A
pásztor világossá tette, hogy továbbra is támogatja a szenátor politikai
karrierjét, és egyben azt is felvetette, hogy nyitott lenne az alelnöki poszt
betöltésére mellette.
A beszámolók szerint Obamát mélyen megdöbbentette egykori mentorának újabb
kirohanása, és különösképpen kellemetlenül érintette az, hogy Wright azt
állította róla, hogy magánszemélyként egyetért vele. Márciusban, mikor Wright
prédikációrészletei körül kirobbant a botrány, Obama úgy nyilatkozott
pásztoráról, mint egy „idős nagybácsiról”, aki néha kellemetlen dolgokat mond,
de akkor még továbbra is barátjának nevezte. Wright múlt heti „közszereplése”
azonban arra kényszerítette az illinois-i szenátort, hogy teljes mértékben
elhatárolódjon tőle. A dolog érdekessége egyébként, hogy egy évvel ezelőtt
Wright a The New York Timesnak megmondta előre, hogy szakadás lesz Obama és
közötte. Mint fogalmazott, „ha Barack továbbjut az előválasztásokon, akkor
valószínűleg nyilvánosan el kell határolódnia tőlem”.
Mindazonáltal Obama távolodását már a kezdetekben sem fogadta kitörő
lelkesedéssel a lelkész. 2007 elején, mikor az illinois-i szenátor bejelentette,
hogy elindul a demokrata párt elnökjelöléséért, úgy volt, hogy az ehhez
kapcsolódó rendezvényen Wright mond egy nyilvános imát. Az eseményt megelőző
estén azonban visszamondták a felkérést, a lelkész állítása szerint Obama arra
hivatkozott, hogy mivel elég kemény prédikációkat tud mondani, úgy döntöttek, az
a legjobb, ha nem ő mondja az imát. Wright innentől kezdve egyre inkább mellőzve
érezte magát a kampányból, ami miatt Obama egyik politikai tanácsadójára, David
Axelrodra haragudott meg.
Obama a faji kérdéssel kapcsolatos beszédében igyekezett a lelkészről
kialakult képen javítani, mondván, hogy „a színes bőrűek ezen nemzedékének a
megalázással, kétséggel és félelemmel kapcsolatos emlékei még nem múltak el”. Az
Álmok az apámtól című életrajzában a jelölt olyan képet fest Wrightról, aki
fiatalkorában „likőrrel, az iszlámmal és a hatvanas évek fekete
nacionalizmusával volt átitatva”, mielőtt hitéhez visszatért volna. Wright
háttere azonban nem igazán áll összhangban ezzel az indokkal.
A lelkész 1941. szeptember 22-én született Philadelphiában. Édesapja 62 éven át
volt pásztor a Grace Baptist gyülekezetben Germantownban, ahol többféle
etnikumú, többnyire középosztálybeli családok éltek. Édesanyja volt az első
színes bőrű tanár, aki a Germantown Középiskolában dolgozott. Wright anyja
iskolája helyett, amely egyébként faji szempontból rendkívül vegyes volt, egy
pár mérfölddel messzebb lévő elit középiskolát választott. Az iskola diákjai 90
százalékban fehérek voltak, és közel háromnegyedük zsidó. A volt diákok szerint
az iskolában semmiféle faji feszültség nem volt tapasztalható, egy híres színes
bőrű humorista, Bill Cosby például „csodálatosnak” nevezte az ott töltött
éveket.
1961-ben John F. Kennedy felhívására, mely szerint „ne azt kérdezzük, hogy az
ország mit tud tenni értünk, hanem hogy mi mit tudunk tenni az országért”,
Wright felhagyott a Virginia Union Egyetemen folytatott tanulmányaival, és
csatlakozott a haditengerészethez. Két év szolgálat után a haditengerészet szív-
és tüdőgyógyászati orvosi képzésén vett részt. Ebből kifolyólag tagja volt a
Lyndon B. Johnson elnökhöz az 1966-os műtétje után kirendelt orvosi csapatnak,
mely idő alatt három dicséretben is részesült. Ezt követően beiratkozott a
Howard Egyetemre Washington D.C.-ben, ahol angolból diplomázott, majd a Chicago
Egyetem teológia szakára járt. 1972-ben lett pásztor a Chicago déli részén
található Trinitynél, mely a kezdeti 87 tagról mára 8500 tagra duzzadt, és
számos társadalmi, továbbá közösségi tevékenységet folytat a körzetben.