A legnagyobb meglepetés eddig az ismeretlenségből néhány hét alatt
üstökösként feltűnt Mike Huckabee volt arkansasi kormányzó, aki novemberben még
a hatodik-hetedik helyen állt a felmérések szerint. Ehhez képes magabiztosan
megnyerte az iowai előválasztást és harmadik lett New Hampshire-ben is. Huckabee
azt állítja, hogy ő az egyedüli republikánus, aki felveheti a versenyt Bill és
Hillary Clinton elképesztően hatékony politikai gépezetével, mivelhogy Arkansas
államban két ízben is szerzett ezzel kapcsolatosan tapasztalatot. A „vidékies”
nevű Huckabee sikeressége mögött egyesek a kisemberhez való közelségét, valamint
„egyedi” stílusát és frappáns, könnyen megjegyezhető „egymondatosait” látják,
mások ugyanakkor éppen emiatt nem tartják alkalmasnak az elnöki posztra,
mondván, hogy a volt kormányzó például nem rendelkezik a pozícióhoz szükséges
külpolitikai tapasztalatokkal.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »