hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Véres advent

2007. 12. 19.
Miközben a világ egy része már a szeretet ünnepére készülődik, a karácsonyi időszak felvezetéseként, úgy tűnik, többeken a gyűlölet lett úrrá. Amerikában az elmúlt héten több lövöldözés is sokkolta a közvéleményt: az egyiket egy bevásárlóközpontban hajtotta végre egy mentálisan sérült tinédzser, két másik támadást kifejezetten keresztények ellen intézett egy hasonlóan problémás fiatal férfi, Las Vegasban pedig egy iskolabusz utasaira lőtt rá két fiatal támadó.

A keresztények elleni első támadásra a Youth With A Mission nevű missziós
szervezetnél került sor. Vasárnap kora hajnalban megjelent egy férfi a
karácsonyi ünnepségük után rendet rakó fiatalok között, és az egyik szervezőnél
afelől érdeklődött, hogy tudnának-e számára szállást biztosítani éjszakára.
Miután tájékoztatták, hogy erre nincs lehetőség, a férfi előrántotta fegyverét,
és megölt két huszonéves fiatalt, további kettőt pedig megsebesített, majd
gyalogszerrel elmenekült.

A hír hallatára Colorado állam legnagyobb karizmatikus gyülekezetében is
fokozott biztonsági intézkedéseket hoztak, bár a hívek álmukban sem gondolták,
hogy tizenkét órával később ők lehetnek a következő célpontok. A New Life Church
nevű megagyü-lekezet parkolójában egy ismeretlen férfi lövöldözésbe kezdett,
amikor a délelőtti istentisztelet után a hívek már hazafelé szállingóztak, de
még így is közel hétezer ember tartózkodott a helyszínen. A támadó megölt egy
tinédzserkorú testvérpárt, apjukat pedig súlyosan megsebesítette, de további
három embert is eltalált. Ámokfutásának egy talpraesett biztonsági őr vetett
véget: a támadó alig két méterre tudott csak az épületbe hatolni, amikor az
éppen szolgálatban lévő Jeanne Assam (képünkön balra) megállította.

A rendőri tapasztalattal rendelkező hölgy több lövéssel leterítette a támadót,
aki aztán, a halottkém szerint önkezével végzett magával. Az egyik szemtanú így
számolt be az esetről: „Ez a hölgy egy hős. Ilyen bátorságot még sosem láttam
megnyilvánulni. Kilépett a fedezékből, és elindult a támadó felé. Három lövést
adott le, miközben a támadó is tüzelt.” Jeanne így emlékszik vissza: „Egy percre
sem jutott eszembe, hogy elszaladjak. Abban a pillanatban éreztem, hogy az a
feladatom, hogy megállítsam ezt az őrültet. Kértem Istent, hogy segítsen ebben.”
A hölgy elmondása szerint éppen egy háromnapos böjt- és imaprogram utolsó napját
töltötte, amelynek az volt a célja, hogy megtudja, mi Isten akarata az életére
vonatkozóan.

A közel tízezer fős gyülekezet pásztora, Brady Boyd (képünkön jobbra) szerint a
jól megszervezett biztonsági szolgálat és a hölgy bátorsága százak életét
mentette meg. Általában tizenöt-húsz önkéntes ügyel egy-egy alkalommal a
biztonságra, de a közösségnek van vészforgatókönyve és evakuálási terve is. Az
őrök fele rendelkezik fegyverrel, mindegyikük képzett és átvilágított személy.


A rendőrség a támadóban később a 24 éves Matthew Murrayt azonosította, akit a
korábbi lövöldözés elkövetőjének is tartanak. Murraynek egy puskája és két
revolvere volt, és közel ezer tölténye. Mint kiderült, a fiú korábban részt vett
a Youth With A Mission szervezet egyik tréningjén néhány évvel ezelőtt, de
furcsa viselkedése miatt akkor kitették a szűrét. Murray később fenyegető
leveleket írt a szervezetnek.

A rendőrség szerint a gyülekezet elleni támadás előtt 90 perccel Murray az
1999-es Columbine iskolai lövöldözést végrehajtó diákokéhoz hasonló üzenetet
tett fel az internetre. Az üzenet, amelynek címe így hangzott: „Ti keresztények,
ezt magatoknak köszönhetitek”, a gyülekezeteiket elhagyott pünkösdi hívők
weboldalán jelent meg. Egyes források szerint a Murray család korábban
kapcsolatban állt a New Life Church-csel, amelynek pásztorát, Ted Haggardot
tavaly novemberben szexuális botránya miatt menesztették. Murray néhány korábbi
internetes üzenetében állítólag szidalmazta Haggardot.

Néhány nappal korábban az egyik Nebraska állambeli bevásárlóközpontban a 19 éves
Robert Hawkins kezdett ámokfutásba, ahol nyolc ember lemészárlása után magával
is végzett. Hawkins szülei korán elváltak, és attól kezdve hol az egyik
szülőnél, hol a másiknál élt, majd állami gondozásba és nevelőszülőkhöz került,
ám mindez a hányattatás már igen korán komoly mentális problémákat okozott a
fiúnál. 6 éves korára terápián kellett részt vennie, 14 évesen pedig azért
került el apja otthonából, mert halálosan megfenyegette mostohaanyját. A
lövöldözés előtt két csalódás is érte: barátnőjével szakítottak, és
munkahelyéről is elküldték. Búcsúlevelében azzal köszönt el rokonaitól és
barátaitól, hogy „sajnálja, ha mindig csalódást okozott, és most végre híres
ember lesz”.

Néhány nappal később Las Vegasban két tinédzser szintén lőfegyverrel
megsebesített hat diákot, amint azok épp az iskolabuszból szálltak ki. Egyes
értesülések szerint az incidens egy korábbi veszekedés folyománya volt, de a
tettesekre és a konkrét indítékra lapzártánkig nem derült fény.

Erőszak algírban is

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!