„Tűnés a házamból!” üzeni a palesztinokat támogató iráni plakát Izraelnek
„Izrael létrehozása, fennállása és a részére biztosított nyugati támogatás az
emberi méltóság megsértésével egyenlő – fejtette ki idei beszédében az iráni
elnök. – Palesztina elfoglalásának kérdése nem egy darab földre korlátozódik. A
cionista probléma most már globális kérdés.” Teheránban és Irán számos nagyobb
városában összességében százezrek vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak
Jeruzsálem – arab nevén al-Kudsz – izraeli megszállása ellen. A demonstrációkon
a „Halál Izraelre!” felkiáltások mellett rövid időn belül Amerika-ellenes
szlogenek is elhangzottak. Többen amerikai és izraeli zászlókat égettek.
Ahmadinezsád elnök szerint nem a palesztinoknak kellene megfizetni azokért a
bűnökért, amelyeket az európaiak követtek el a zsidókkal szemben a második
világháború során. Szerinte Európából vagy Alaszkából kellene egy földterületet
adni a zsidóknak, hogy ott hozhassák létre saját államukat. „Felteszem a kérdést
a cionistákat támogató európai és amerikai kormányoknak: Önök megengednék, hogy
a földjük egy részét valamilyen ürüggyel elfoglalják, és utána két államot
akarjanak létrehozni?” Az elnök szerint az utóbbi kérdésben a zsidóknak és a
palesztinoknak népszavazás keretében kellene dönteniük.
„Más népekkel együtt tovább folytatjuk az ellenállást addig, amíg Palesztina
területe fel nem szabadul Izrael megszállása alól.” Az al-Dzsazíra beszámolója
szerint Ahmadinezsád azt is hozzátette: „A világhatalmak ne gondolják azt, hogy
Irán és a régió többi nemzete leveszi a kezét a cionisták és támogatóik
torkáról.” Az elnök szavait támogatta Mahmud Hasemi Sahrudi ajatollah, Irán
főbírája is, aki szerint a pénteki felvonulás „jó kiindulópont volt a cionista
rezsim elpusztításához”. Az iráni parlament elnöke, Golam Ali Haddad Adel
szerint pedig a „palesztin földek izraeli megszállása égbekiáltó elnyomást
jelent”.
A Jeruzsálem-napról a világ más pontjain is megemlékeztek a muzulmánok, többek
között Izraeltől északra a libanoni Hezbollah, valamint a Gázai övezetben a
Hamasz és az Iszlám Dzsihád aktivistái is. Több ezren vonultak itt is az
utcákra, izraeli, amerikai és brit zászlókat égetve. Az Iszlám Dzsihád egyik
képviselője szerint „Izrael a régió rákos daganata”, ami ellen addig folytatják
a szent harcot és az ellenállást, amíg Jeruzsálemet fel nem szabadítják.