hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincs visszaút
Sikertelen puccskísérlet Pakisztánban

2007. 09. 19.
Hiába tért vissza Pakisztánba Nawaz Sharif száműzetésben élő egykori kormányfő, nagyszabású tervei már a repülőtéren meghiúsulni látszottak. Alighogy hazájába ért, a pakisztáni rendőrség máris letartóztatta, majd röviddel ezután feltették egy szaúdi gépre, amellyel néhány órával később Dzseddában landolt. Az októberi elnökválasztás előtt belpolitikai káosz fenyeget az egyetlen muzulmán atomhatalomnak számító Pakisztánban.

„Az a küldetésem, hogy helyreállítsam hazámban a demokráciát és a törvényes
rendet. Ez egy nemes küldetés. Pakisztán népét vezetem majd a diktatúrával
szemben” – jelölte meg küldetését Sharif még Londonban, mielőtt Pakisztán felé
vette volna útját. Ambíciói azonban tiszavirág-életűnek bizonyultak, miután a
reptéren fekete egyenruhások vették körül, és a VIP-váróban közölték vele, hogy
eljárás indult ellene pénzmosás és korrupció vádjával. Sharif néhány órával
később már Szaúd-Arábiában volt.

Sharif választott kormányát Pervez Musaraf döntötte meg 1999-ben egy vér nélküli
puccs keretében. Akkor éppen Sharif volt az, aki Musaraf gépének pakisztáni
landolását próbálta meghiúsítani, ám akkor végül megint csak Sharifot
tartóztatták le, és korrupció, valamint gépelterítés vádjával életfogytiglani
börtönbüntetésre ítélték. Később elengedték, és Szaúd-Arábiába száműzték,
állítólag azzal a megállapodással, hogy tíz évig nem tér vissza Pakisztánba.
Sharif azt állítja, ő csak ötéves távollétbe egyezett bele annak idején.

Az akkori megállapodást a szaúdi hatóságok és a néhai libanoni miniszterelnök,
Rafik Hariri segített tető alá hozni. Bár a pakisztáni legfelsőbb bíróság a múlt
hónapban úgy határozott, hogy Sharif családjával együtt visszatérhet hazájába,
és a hatóságok ebben nem akadályozhatják meg, a pakisztáni kormány és a szaúdi
hírszerzés vezetője, valamint Rafik Hariri fia, Saad is arra figyelmeztette
Sharifot: tartsa be a korábbi megállapodást. Mindemellett egyes források szerint
Sharif több ezer követőjét börtönözték be az elmúlt hetekben, a fogadására
készülő támogatókat pedig a reptérnek még csak a közelébe sem engedték.

Musaraf elnök intézkedése ugyanakkor lehet, hogy visszájára sül el. Népszerűsége
amúgy is számottevően csökkent az utóbbi időben, Sharif letartóztatása pedig
csak tovább erősítheti az emberekben azt a képet, hogy egy önkényúr „ül a
nyakukon”. Ez pedig a közelgő parlamenti és elnökválasztás előtt nem jó reklámot
jelent számára. Musaraf hatalma akkor ingott meg igazán, amikor nemrégen
megpróbálta elmozdítani pozíciójából a legfelsőbb bírót. Törekvései akkor
tömeges demonstrációkat váltottak ki, és a helyzet azóta sem javult. Ennek
ellenére szemmel láthatóan azt reméli, hogy október közepétől egy újabb ötéves
elnöki terminust tölthet majd be, jóllehet maga az alkotmány sem támogatja ezt.


Sharif egyébként egy évvel ezelőtt megállapodást kötött egy másik korábbi
miniszterelnökkel, Benazir Bhutto asszonnyal, aki azonban Musaraffal is
megállapodásra törekszik. Bhutto, a Pakisztáni Néppárt vezetője Amerika
támogatását is élvezi, mivel Washington úgy látja, Bhutto pártjának liberális
filozófiája megerősítheti Musarafot, akinek reformjait a vallásos pártokkal való
viaskodás erőteljesen megtépázta.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!