hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szabadulásra várva
Pakisztán is segít a túszejtőknek?

2007. 08. 15.
Nem hozott eredményt a terroristák fogságába esett dél-koreai túszok ügyében az amerikai és afgán elnök csúcstalálkozója. George W. Bush és Hamed Karzai elutasította a tálib emberrablók követelését a fogolycserére. Nem terveznek fegyveres akciót sem a még életben lévő 21 keresztény segélyszolgálati aktivista kiszabadítására. Időközben felmerült, hogy a túszejtésben a pakisztáni titkosszolgálat is részt vett.



Szöulban ezrek fohászkodnak a túszokért

A harmadik hete terroristák fogságába került dél-koreaiak közül két túszt,
köztük a csoportot vezető lelkészt a terroristák megölték, további két fogoly
pedig súlyos beteg. Utóbbiak számára egy afganisztáni magánkórház próbált meg
repülőgépen orvosságokat eljuttatni. Mohammed Hasím Vahadzs, a kórház vezetője
kapcsolatba lépett a tálibokkal, és az ő útmutatásaikat követve
antibiotikumokat, fájdalomcsillapítókat, vitamintablettákat és szívgyógyszereket
tartalmazó csomagot dobtak le a sivatagba. Vahadzs szerint a foglyok között
orvos is akad, aki tudja, hogyan használják föl a gyógyszereket.

A tálib médiakampány részeként az AFP francia hírügynökségnek bejátszottak egy
telefonbeszélgetést, amelyen az egyik állítólagos túsz sírva könyörög azért,
hogy az ENSZ dél-koreai származású elnöke, Ban Ki Mun és XVI. Benedek pápa üljön
le tárgyalni a túszejtőkkel. „Azzal fenyegetnek minket, hogy megölnek” – mondta
zokogva a nő, akit a túszejtők Szing Dzso Hinként mutattak be. „Nagyon
veszélyesek” – mondta fogva tartóiról, akik, állítása szerint, három társával
együtt elkülönítették őt. A tálibok más források szerint erőszakkal akarják a
túszokat az iszlámra téríteni, és amennyiben ez a céljuk nem sikerül, megölik
őket. A dél-koreai külügyminiszter a rokonokat azzal „vigasztalta”, hogy az
Afganisztánban túszul esett külföldiek átlagosan harmincöt napot vannak
fogságban, ám szeretteik még csak három hétnél tartanak.

Fordulatot jelenthet az emberrablási ügyben, ha kiderül, hogy pakisztáni
titkosszolgálati tisztek és ott élő tálibok is beavatkoztak a terroristák
oldalán. Ezt annak az afganisztáni tartománynak a kormányzója állítja, ahol a
koreaiakat elfogták. Meradzsuddin Pattan a Reutersnek nyilatkozva azt mondta:
először a helyi tálibok műve volt a túszszedő akció, de néhány nappal később
tálibnak álcázott pakisztáni hírszerző tisztek érkeztek a körzetbe, és
ellenőrzésük alá vonták a helyzetet.

Afgán illetékesek gyakran vádolják azzal a szomszédos ország hírszerzését, hogy
titokban támogatja az afganisztáni tálibokat, illetve rejtegeti őket. Pakisztán
ezt kategorikusan cáfolja, és szerintük éppen az afgán tartomány vezetői azok,
akik bújtatják a terroristákat.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!