hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Példátlan leszámolás
Kivégezték az újságírót, aki a rasszista terrorcsoportról írt

2007. 08. 15.
Nagy megdöbbenést váltott ki az Egyesült Államokban Chauncey Bailey afroamerikai újságíró-szerkesztő halála, akivel fényes nappal végeztek az utcán. Az eddigi vizsgálatok alapján a gyilkosság hátterében egy fekete muszlim szekta állhat, melyről Bailey leleplező riportot tervezett készíteni.

Az Oakland Post szerkesztője éppen munkába tartott, mikor a tanúk beszámolója
alapján egy álarcos férfi rátámadt és háromszor rálőtt. A támadó a jelek szerint
nagyon jól ismerte az ötvenhét éves újságíró napi menetrendjét, így annak esélye
sem volt a védekezésre. Bailey a helyszínen életét vesztette, a gyilkos azonban
egy furgonnal elmenekült.

A gyilkosságot követően a gyanú egy különös fekete muszlim szektára terelődött.
A szervezet már több ízben a hatóságok látókörébe került, mivel korábban több
erőszakos bűncselekménnyel vádolták őket. A rendőrség razziát tartott a
csoportnál, és a letartóztatottak egyike, Devaughndre Broussard beismerte, hogy
ő végzett az újságíróval. A tizenkilenc éves pékségi alkalmazott elmondta, hogy
feldühítették Bailey cikkei, melyeket a pékségről és annak személyzetéről írt.


A csoport alapítója egy Juszuf Bej nevű fekete muzulmán imám, aki a hatvanas
években tért át a muzulmán hitre, majd egy iszlám pékséget nyitott, melynek
termékei a Korán előírásai szerint készülnek. A körülötte kialakult csoport
tagjai az iszlám szigorú üzenetét és a feketék politikai hatalmát hirdetik. Az
elmúlt években azonban a furcsa és titkos szervezetet gyilkosságokkal,
rasszizmussal, kislányokon elkövetett szexuális bűncselekményekkel, illetve
vandalizmussal hozták összefüggésbe. 2003-ban Bej huszonhét rendbeli szexuális
bűncselekmény miatt került bíróság elé, ám az alapító az ítélet előtt
rákbetegség következtében elhunyt.

Az Oakland Post kiadója, Paul Cobb arról számolt be, hogy Bailey-vel együtt
számos fenyegetést kaptak az elmúlt időszakban. Az újságíró a halála előtt az
iszlám szervezet anyagi helyzetéről, valamint a szervezetben dolgozó emberek
tevékenységeiről, például bűntettekben való részvételéről gyűjtött anyagokat.
Meggyilkolása nagy megdöbbenést váltott ki, mivel az Egyesült Államokban nagyon
ritkán fordul elő, hogy újságírókat ölnének meg boszszúból. Legutóbb 2001-ben
Floridában egy fényképszerkesztő halt meg levélben kapott antraxfertőzés
következtében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!