hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Diktatúra vagy ellenpuccs?
Inog a pakisztáni elnök széke

2007. 09. 05.
Pervez Musarraf pakisztáni elnöknek egyre több olyan kihívással kell szembenéznie, ami veszélybe sodorhatja hatalmát. A napokban a független Legfelsőbb Bíróság ugyanis olyan határozatot hozott, amelynek értelmében visszatérhet az országba Nawaz Sharif egykori miniszterelnök, akinek hatalmát maga Musarraf döntötte meg még 1999-ben egy katonai puccsal.



Pervez Musarraf

Musarraf minden valószínűség szerint szeretné elnyerni egy további ötéves
időszakra az elnöki posztot a közelgő parlamenti szavazásokon. Az ellenzékkel
folytatott megbeszélések után hajlandóságot mutatott a katonaruha levetésére –
vagyis a hadsereg-parancsnoki rang feladására –, amelyben sokan inkább a
diktatúra jeleit látták, és összeegyeztethetetlennek tartották a demokráciával.
Jogi vita is várható lett volna a közelgő választás előtt, hiszen az alkotmány
tiltja két hivatal egyidejű betöltését, és az elnöki poszt három egymást követő
időszakban történő elfoglalását.

Már a kormányzó koalícióban is nagy az elégedetlenség, de Musarrafnak az utóbbi
időben több fronton is kihívásokkal kellett szembenéznie. Hatalma már annyira
meggyengült, hogy kis híján szükségállapotot vezetett be a közelmúltban, amitől
csak Washington tudta eltántorítani. Míg a mérsékelt pakisztániakat utóbb azzal
haragította magára, hogy megpróbálta megnyirbálni a bírói függetlenséget, a
radikális iszlamisták a törvénytelen területnek tartott afganisztáni határ
mentén okoznak egyre nagyobb fejtörést számára.



Benazir Bhutto

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!