hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az átformált Hillary
Összefogtak a kampánytanácsadók és a plasztikai sebészek

2007. 06. 20.
Hillary Clintonnak a 2008-as elnökségért folyó kampánya továbbra is viták és ellentmondások kereszttüzében zajlik. Bár a volt first ladynek egyedülálló előnyt jelent nyolcéves fehér házi tapasztalata és harcedzettsége, a kampányhoz szükséges pénzek felhalmozási technikái, valamint a politikai álláspontjának gyors változásai miatti éles bírálatok nem csitulnak. Hillarynak azonban nemcsak a programjára, hanem a külsejére is alig lehet ráismerni: a látványos ránctalanítás mögött amerikai újságírók plasztikai sebészek beavatkozását sejtik.

A demokrata elnökjelöltség sorsa minden bizonnyal Hillary Clinton és Barack
Obama között fog eldőlni. A legfrissebb Gallup közvélemény-kutatás szerint
Clinton 36-37 százalékra vezet Obama előtt, míg más felmérések ennél nagyobb
előnyt mutatnak Clinton javára. Ugyanakkor nem elhanyagolható, hogy a két jelölt
közötti különbség csökkent az elmúlt időszakban.

Az ultraliberális Hillary Clinton már a múlté: a szenátor asszony ma több
kérdésben mérsékelt, sőt konzervatív álláspontot képvisel. Sokak számára azonban
kérdéses, hogy ez az „átváltozás” mélyreható-e, vagy inkább a korábbi
népszerűtlenségéből tanulva a közvélemény megnyeréséhez szükséges külső eszköz.
Azt viszont senki sem vitatja, hogy a szenátor az egyik legfegyelmezettebb
politikus, aki férjével együtt a politikát mindig is a háború másfajta
eszközökkel történő folytatásának tekintette, ráadásul Clinton asszony férjénél
keményebb harcosnak bizonyul.

A volt first lady nagyszabású és professzionális kampányát mindenesetre
beárnyékolják a körülötte zajló erőszakos pénzgyűjtési módszerek. A szenátor
egyik kampánypénz-felhajtója, Vinod Gupta, az InfoUSA cég vezetője ellen például
eljárás indult. A cég részvényesei által benyújtott panasz szerint Gupta
állítólag 900 ezer dolláros értékben finanszírozta Clintonék utazásait. Bill
Clintonnak egyébként 3,3 millió dollár tanácsadói megállapodása van a céggel,
mely kiadást a részvényesek pazarlásnak tartanak. A Clinton házaspár éveken át
Gupta vállalati repülőgépeit használta, aki cserébe a világ vezetőivel
ismerkedhetett meg rajtuk keresztül. Emellett adományokat is biztosított
Clintonék politikai kampányaihoz és jótékonysági alapítványaihoz.

Az indiai születésű Gupta azonban azzal védekezik, hogy Bill Clinton neve és
kapcsolatai többet érnek a cég számára, mint a lobbizásra költött 40 millió
dollár, mivel milliárdosokkal és kormánytagokkal sikerült rajta keresztül
kapcsolatba kerülni. A szenátus most mindenesetre megtiltotta, hogy tagjai, így
Hillary is, cégek magánrepülőgépeit használják kampányútjaikhoz.

Az elmúlt időszakban a politikai fordulat mellett az újságírók a volt first lady
külső megjelenésében történt változásokra is felfigyeltek. Több internetes oldal
és újság foglalkozott azzal, hogy Hillary külseje mennyire megváltozott 2006
óta, és ehhez mindenképpen mesterséges kezeléseket kellett igénybe vennie. Egyes
értesülések szerint Botox injekciókról van szó, melyekkel Clinton asszony
ráncaitól kívánt megszabadulni. A Botox eredendően idegméreg, amelyet a ráncok
csökkentése érdekében szoktak az arcba injekciózni. Ez az eljárás manapság
Amerikában hétköznapinak számít, és nagyon könnyen elvégeztethető: Hillary akár
egy esti gyűlése után is meg tudja csináltatni, másnap reggel pedig már a
„megfiatalodott arcával” folytathatja kampány-körútját.

Egy New York-i plasztikai sebész beszámolt arról, hogy tizennyolc közéleti
pácienssel volt dolga, köztük hat szenátorral. Mint elmondta, azért fordulnak
hozzá, hogy fiatalabbnak, egészségesebbnek nézzenek ki, de olyan módon, hogy ne
lehessen róluk elmondani, hogy plasztikai műtéten estek át. A volt first lady
„átalakulása” egyébként rávilágít arra, hogy a külső megjelenés igenis fontos
tényezővé vált azóta, hogy Richard Nixon 1960-ban részben azért maradt alul John
F. Kennedyvel szemben, mert a televíziós vitájuk során a nézők láthatták, hogy
nem visel sminket, és hogy izzad a fények alatt.

Az elmúlt évek folyamán több politikust is értek olyan vádak, hogy különböző
kozmetikai beavatkozásoknak vetették alá magukat, hogy külsejükkel szavazókat
„hódítsanak”. Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó például tagadta
2003-ban, hogy ránctalanító kezelésen vett volna részt. A demokraták
elnökjelöltjéről, John Kerryről az elmúlt választások során pedig olyan hírek
röppentek fel, hogy szintén Botoxot vett igénybe a homlokán lévő ráncok
kisimítására.

Mindemellett újabb és újabb leleplező könyvek íródnak Hillary Clintonról. Az
egyik ilyen, nemrégiben megjelent könyv szerzője, Bay Buchanan arra világít rá,
hogy a negyven éven át eltökélt liberális élharcos a 2008-as elnökválasztásra
szép lassan megvált a liberális kellékektől, és mérsékelt köpönyeget öltött
magára, melyhez a liberális média is óriási segítséget nyújt számára. A Hillary
Rodham Clinton teljes körű átalakulása (The Extreme Makeover of Hillary Rodham
Clinton) című könyv beszámol többek között arról, hogy a szenátor „pálfordulása”
hogyan befolyásolja a kinézetét, hangját, retorikáját, hozzáállását, vallását,
valamint politikáját is. A szerző szerint Clinton asszony átalakulásában
szerepet játszhatott férjének azon kijelentése is, mely szerint Amerika készen
áll egy női elnökségre, de ezt egy Margaret Thatcher típusú republikánus
személyében tudná elképzelni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!