hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Meglepetéskormány
Összeállítás alatt a francia dream-team

2007. 05. 23.
A frissen megválasztott francia elnök szokásához híven meglepte a közvéleményt: a sajtóban lebegtetett francia apátságbeli pihenés helyett egy luxushajón időzött pár napig Máltán, majd sietve visszatért, hogy összeállítsa a beígért „dream-team” kormányt. A kormány összetétele hidegzuhanyként érte nemcsak a vezetői válsággal küzdő szocialistákat, de még a külföldi megfigyelőket is. Nicolas Sarkozy ugyanis ígéretéhez híven nyitni akar a baloldal felé; ennek megfelelően több szocialista politikust hívott meg kormányába, többek között az arab és palesztin elkötelezettségéről ismert Hubert Vedrine-t is.



Sarkozy átvette a stafétabotot Chiractól

Fotók: AP

A francia politikai rendszer sajátosságainak köszönhetően az elnök joga a
kormányalakítás – a miniszterelnök alárendelt szerepet játszik –, így Jacques
Chirac mandátumának május 16-ai lejárta után Nicolas Sarkozyt illeti a jog, hogy
összeállítsa kormányát. Az újonnan kinevezett kormány megbízatása elméletileg
csak átmeneti, júniusban ugyanis képviselőválasztásra kerül sor, amelynek során,
ha megfordulnak az erőviszonyok, az újonnan kinevezett kormányt a parlamenti
többség által adott kabinet váltja fel. A jelenlegi erőviszonyok és a
szocialista párt megosztottsága mellett azonban ez a lehetőség pillanatnyilag
csak elméleti. Ráadásul az új középnek kikiáltott UDF képviselői egyöntetűen
Nicolas Sarkozy mellé álltak, úgyhogy nem valószínű, hogy júniusban meglepő
fordulat következik be.

Az új kormány összetételével kapcsolatosan „borítékolni” lehetett, hogy Nicolas
Sarkozy nem tartja meg Dominique de Villepin jelenlegi miniszterelnököt, aki –
mint emlékezetes – titkosszolgálattal nyomoztatott utána. Az új kormányfő
személyére már a választás estéjén fény derült, Tony Blairrel való
telefonbeszélgetése végén ugyanis az újdonsült elnök azzal búcsúzott, hogy „most
adom a leendő miniszterelnökömet”, majd átadta a kagylót Francois Fillonnak (kis
képünkön fent), aki Edouard Balladur, majd Jean-Pierre Raffarin kormányában a
felsőoktatásért és kutatásért, Alain Juppé kormányában pedig a távközlésért
felelős miniszteri tárcát birtokolta. Angol lapok szerint Francois Fillon jó
választás, Sarkozy környezetéből ő ugyanis az egyik legkevésbé ellenszenves
politikus, aki ráadásul várhatóan szót tud majd érteni a szakszervezetekkel is.



Hubert Vedrine

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!