hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A TASSZ ismét jelent
Erősödik az orosz sajtócenzúra

2007. 05. 02.
Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése óta a Kreml az orosz média szinte minden komoly szócsövét az irányítása alá vonta – állítja a The New York Times. Az ország egyik legnagyobb magánkézben levő rádióhálózatának a munkatársai nem szólaltathatják meg többé a Kreml kritikusait. Az orosz elnök bírálói szerint ez a tendencia csak fokozódni fog egészen a jövő évben esedékes elnökválasztásig.



Ellenzéki tüntető Moszkvában. Elsöprő fölény

Fotó: AP

Az Oroszország leghallgatottabb rádióállomásának híreket szolgáltató Orosz
Hírszolgálat vezetői tagadják, hogy ellenzéki politikusokkal és aktivistákkal
szemben cenzúrát alkalmaznának. A médium dolgozói azonban azt állítják, hogy a
napokban megrendezett kormányellenes tüntetéseket tilos volt közvetíteniük, és
az ellenzéki sakkvilágbajnok Garri Kaszparov is „feketelistára” került.
„Kaszparov és a hozzá hasonlóan gondolkodók olyan »lejárt lemezek«, amikre nem
kíváncsiak a hallgatóink, ezért nem beszélünk róluk – ezt mondták nekünk egy
belső megbeszélésen” – állítja egy neve elhallgatását kérő dolgozó.

A rádió alkalmazottai szerint az új vezetőség arra is felkérte őket, hogy a
jövőben az Oroszországról szóló híradásoknak legalább a fele „pozitív
hangvételű” legyen. Az Egyesült Államokat pedig ellenségként kell
megjelenítenünk – állítják a névtelenségbe burkolózó munkatársak.

Az orosz média egyre sötétülő horizontján a rádióban leadott hírek eddig a
sajtószabadság örvendetes világosságát sugározták. A mostani „50 százalék
pozitív hír” szabályozás a sajtószabadság felesleges korlátozásának tűnik.

Oroszországban a három országos televíziócsatorna állami tulajdonban van, és
nagyon kevés olyan médium létezik, amely nem a Kreml vagy az állami tulajdonban
levő Gazprom olajtársaság ellenőrzése alá tartozik.

Az egyik kormányközeli bank megszorongatott egy független tévécsatornát, a
parlament megszavazta a „szélsőséges politizálást” tiltó törvényt, és
bíróságokon eljárások indultak olyan személyek ellen, akik internetes
felületeken a kormányt kritizáló megjegyzéseket tesznek közzé.

A napokban az orosz rendőrség razziát tartott a Felvilágosult Média Alapítvány (Educated
Media Foundation) székhelyén. Az amerikai és európai támogatók által
finanszírozott alapítvány célja az államtól független médiumok támogatása. A
rendőrség iratokat és számítógépeket foglalt le. Emiatt ezután elérhetetlenné
vált például a Glasznoszty Védelem Alapítvány weboldala, amely a
sajtószabadsággal kapcsolatos visszaélésekről tett közzé jelentéseket.

„Oroszország már lekerült azoknak az országoknak a listájáról, amelyekben
tisztelik a sajtószabadságot” – jegyezte meg Borisz Timosenkó, az alapítvány
szószólója. „Itt propaganda van, nem információközlés.”

Az ellenzéki tüntetésekről az állami tévécsatornákon alig esik szó. A véres
összecsapások ellenére a Rosszija TV fő híre aznap este az volt, hogy Putyin
elnök a belga Jean-Claude Van Damme színésszel együtt egy távol-keleti
küzdősportversenyre látogatott el. Közben az orosz titkosszolgálat több órán
keresztül hallgatta ki Kaszparovot egy interjújával kapcsolatban, amely a
Moszkva Hangja rádiócsatornán volt hallható.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!