hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jó, jobb, legjobb
2007: a döntés éve Franciaországban

2007. 01. 17.
Célegyenesbe fordult az áprilisi francia elnökválasztási kampány, az eddig egyedüli jobboldali jelöltként kiálló Nicolas Sarkozy esélyeit azonban jelentősen rontja az, hogy Jean Marie Le Pen akár húsz százalékot is elvihet a szavazótáborából, és még az sem kizárt, hogy a jelenlegi elnök, Jacques Chirac meggondolja magát, és mégis elindul a választáson. Sarkozy egyetlen vigasza lehet, hogy a baloldali elnökjelölt, Ségolène Royal Kínába tett látogatása során újabb látványos bakikkal gyarapította diplomáciai tapasztalatait.

Hivatalosan is a jelenlegi belügyminiszter, Nicolas Sarkozy a jobboldali
kormánypárt egyetlen elnökjelöltje, mivel a regisztráció december 31-ei
határidejéig csak az ő jelölése érkezett be a jobboldali kormánypárt, az UMP
központjába. A párttagok a hét végéig adhatják le szavazataikat, az eredményt
pedig a vasárnapi pártgyűlés során jelentik majd be.

Amennyiben Sarkozy megkapja pártja támogatását, a politikus várhatóan le fog
mondani belügyminiszteri tisztségéről. A lemondás nem feltétele a választási
hadjáratban való részvételnek, azonban a politikus is, de leginkább saját
„politikai családjához” tartozó ellenlábasai – elsősorban a „chiracista”
Dominique de Villepin miniszterelnök – úgy vélik, hogy a két feladat teljesítése
egymásnak ellentmond. Sarkozy ugyanis a „múlttal való szakítást” hirdette meg
kampányában, ezt a vonalat viszont kormánytagként csak komoly ellentmondások
árán lehetne végigvinni. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy ha megteszi, ő
lesz az első politikus, aki a kampány kedvéért lemond hivatali tisztségéről. Ezt
eddig nem tette meg egyetlen hivatalban lévő politikus, köztársasági elnök vagy
miniszterelnök sem.

Dominique de Villepin részt fog venni az UMP vasárnapi gyűlésén, de nem szavaz,
mivel úgy véli, ezt hivatalban lévő miniszterelnökként nem teheti meg. Legutóbbi
nyilatkozata szerint a jobboldalon egyelőre nincs olyan ember, akinek egy
személyben esélye lenne a választások megnyerésére. Úgy véli, „teljes
összefogásra” van szükség a győzelemhez. A „chiracista” politikus sokáig
lebegtette annak lehetőségét, hogy versenybe száll Sarkozyvel az előválasztások
során, és mind ez ideig nem is tett egyértelmű nyilatkozatot szándékára
vonatkozóan. Egyelőre csak annyit mond, hogy a kormány élén teljesíti
feladatait.

Michèle Alliot-Marie védelmi miniszter a szavazás titkosságára hivatkozva nem
kíván nyilatkozni arról, kire fog szavazni vasárnap, ami annál is érdekesebb,
mint- hogy a miniszter asszony komolyan fontolgatja indulásának lehetőségét. „MAM”-nak
a hét végéig kell nyilatkoznia arról, hogy független jelöltként indul-e, vagy
sem az áprilisi választásokon.

Ugyanakkor támogatásáról biztosította Sarkozyt Alain Juppé volt miniszterelnök.
Juppé korábban Jacques Chirac elnök „választottja” volt, azonban a pártjuk
finanszírozási botránya miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt politikus
nem indulhat az elnökválasztásokon. Juppé nyilatkozata annál is meglepőbb,
minthogy még mindig nem egyértelmű, Chirac indulni kíván-e az
elnökválasztásokon. Az elnök újévi beszédében kétértelműen fogalmazott, amikor
úgy fejezte ki magát, hogy „aktívan részt kíván venni a kampányban”. De
felesége, Bernadette Chirac sem tétlenkedik: a jövő héten jótékonysági esten
fogadja az Elysée palotában a svéd és a belga királynőt, valamint az amerikai,
az orosz és az egyiptomi elnökfeleségeket. Amennyiben Chirac az indulás mellett
dönt, ötödszörre indulna a választásokon, a harmadik mandátumért. Az egyik
legutóbbi felmérés szerint azonban a franciák mintegy nyolcvan százaléka nem
akarja, hogy Chirac újra induljon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!