hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kafr-Kána: nyitott kérdések
Izrael és a média háborúja

2006. 08. 09.
A világszerte hatalmas felháborodást keltő dél-libanoni Kána faluban történt robbanás, amelyben 56 civil halt meg, valószínűleg nem az, aminek látszik. Holott a világsajtó minden kétséget kizáróan Izraelt teszi felelőssé az esetért, és már „emberiség ellen elkövetett bűntényről” beszélnek, az ügy körültekintő vizsgálata mégis több kérdést hagy nyitva, mint amennyit megválaszol.

Amir Eshel, az Izraeli Légierő (IAF) dandártábornoka a hadsereg által
összehívott sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra a furcsaságra, hogy
repülőgépeik szombat éjszaka egy órakor lőtték Kána városát, az épület, ahol a
civilek tartózkodtak, azonban legkevesebb hét órával azután omlott össze, hogy
izraeli rakétatalálat érte. A többi kilőtt izraeli rakéta ettől a helytől
négyszáz méterre csapódott be. Eszerint vagy egy „bent felejtett” izraeli rakéta
robbant fel késleltetve, vagy a Hezbollah újabb fekete propagandaakciójáról van
szó. A Haaretz című izraeli lapban megjelent információk alapján a helybeliek is
megerősítették, hogy az izraeli támadás éjjel történt, az arab riporterek
viszont reggel fél kilenc körül kezdtek tudósítani az eseményről. Az újság
szerint a rakéták becsapódása után az épületből emberek jöttek ki, hogy
felmérjék a károkat, de még ezután sem hagyták el azt.

Ehud Olmert miniszterelnök egy kormányülésen elmondta: „mélyen sajnálják”, ami
történt, de a felelősség kérdése itt sem teljesen bizonyított, ugyanis a
hadsereg felhívta a civilek figyelmét a támadás előtt, hogy hagyják el a
térséget. Olmert rámutatott, hogy Kánából és térségéből az elmúlt húsz napban
több mint 150 katyusa rakétát lőttek ki, amiről az Izraeli Hadsereg (IDF) egy
videofelvétellel is rendelkezik. A knesszetben Amír Perec védelmi miniszter és
Olmert miniszterelnök is bejelentette, hogy nem jöhet szóba fegyverszünet addig,
amíg a Hezbollahot nem fegyverzik le.



Izrael-ellenes tüntetés Pakisztánban

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!