A cseh választók 65,4 százaléka járult az urnák elé, hogy ítéletet mondjon a
nyolc éve kormányon lévő szociáldemokraták munkája felett. A virágzó gazdaság
ellenére a kormánypárt nem aratott egyértelmű sikert, mi több, a jobb- és a
baloldalnak fele-fele arányban kell osztozkodnia a mandátumokon. Ez egyik félnek
sem enged túl nagy mozgásteret meghirdetett programjaik megvalósítására. Mivel a
szavazatok legnagyobb részét (35,4 százalékot) a Polgári Demokratikus Párt (ODS)
szerezte meg, ők láthatnak neki a kormányalakítás nehéz feladatának.
Szövetségesként a Kereszténydemokrata Pártra és a Zöld Pártra számíthatnak, míg
a kormányzó pozícióból egyelőre kiszorulni látszó Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD)
a Kommunista Párttal együtt kerül ellenzékbe. Bár a kommunisták mandátumainak
száma jelentősen csökkent, továbbra is a harmadik legnagyobb erőt képviselik az
alsóházban.
Jiri Paroubek
A kezdeti nyilatkozatok alapján úgy tűnik, hogy a konszenzus eléréséig még
hosszú és rögös út vár a koalíciós tárgyalófelekre. A Mirek Topolanek vezette
középjobbos ODS ugyanis 15 százalékos személyi jövedelemadó, társasági adó és
áfa bevezetését hirdette meg, amit mind a szociáldemokraták, mind a Zöld Párt
egyelőre elfogadhatatlannak tart. Egyes elemzők szerint nem kizárt, hogy a
Zöldek a szociáldemokratákkal is hajlandók „lepaktálni”, jóllehet a
kommunistákkal nem óhajtanak szövetségre lépni. Kelet-Európában egyébként ez az
első eset, hogy a Zöldek bekerülnek a nemzeti törvényhozásba. Bár Václav Klaus
államfő a német mintájú nagykoalíció létrehozását sem zárta ki, az ODS és a CSSD
egyelőre elzárkózott a megoldás elől.
Akár kisebbségi kormányt alakít, akár „ráfanyalodik” a nagykoalícióra,
Topolaneknek és pártjának fel kell adnia radikális adócsökkentési és szociális
reformjainak a nagy részét. Ha tárgyalásai a centrista kereszténydemokratákkal
és a Zöldekkel sikeresen zárulnak, a jelöléstől számított harminc napon belül
benyújthatja programját, de egy bizalmi szavazáson is át kell esnie. Ha ezt
elveszíti, az államfő mást kérhet fel a kormányalakításra. Az euroszkeptikusok
közé tartozó Topolanek már jelezte, hogy az adóügyi és a strukturális reformokat
tartja elsődlegesnek, az eurózónába való belépést viszont nem sürgeti, sőt,
támogatja egy euroszkeptikus csoport létrehozását az Európai Parlamentben.
A választási kampányt a gazdasági kérdések mellett a különböző botrányok
jellemezték: míg egy ízben az egészségügyi miniszter és a polgári demokraták
egyik korábbi vezetője keveredett közelharcba a kamerák előtt, a kampány
finisében a szociáldemokrata miniszterelnök, Jiri Paroubek ellen kerültek
napvilágra „terhelő bizonyítékok”. Paroubeket azzal vádolták, hogy szexuálisan
molesztálta egy ismerősének tinédzser lányát, illetve hogy kapcsolatban áll a
prágai maffiával, mivel több rendőri nyomozást is leállíttatott néhány bűnöző
ellen. Paroubek egyébként a választási eredményeket először nem akarta
elismerni, később azonban bejelentette: pártjával ellenzékbe vonul.